Lehet még kevesebbet költeni

Tovább zsugorodott a kiskereskedelem: augusztusban az előző évhez képest 2,4, az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent az értékesítés. Az esztendő nyolcadik hónapjában az eladások volumene 8,3 százalékkal elmaradt a 2005-ös szinttől. Piaci résztvevők az egész évet illetően 1-2 százalék körüli visszaesést várnak.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A visszaesés – hasonlóan az előző hónaphoz – az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek forgalmának mérséklődése okozta elsősorban a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint, amely egyben kiemelte, hogy folytatódott a csomagküldő és internetes kiskereskedelem dinamikus növekedése.

Még kevesebbet vásároltunk

Augusztusban a kiskereskedelmi értékesítés 2,4 százalékkal, az év első nyolc hónapjában 1,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben 2012. augusztusban 739 milliárd forint, az első nyolc hónapban 5263 milliárd forint értékű forgalmat bonyolítottak.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom – az élelmiszer árak 6,3 százalékos emelkedésével párhuzamosan – augusztusban 1,5 százalékkal mérséklődött, az év első nyolc hónapjában stagnált az előző év azonos időszakához képest. A  nem élelmiszer-kiskereskedelem értékesítése augusztusban 3,5, az első nyolc hónapban 2,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.

A bútor- és műszakicikk-üzletek buktak a legtöbbet

Augusztusban az üzlettípusok többségében visszaesés volt tapasztalható, amely legnagyobb mértékben (9,3%) a  bútor-, műszakicikk-üzletekben jelentkezett, de az átlagot meghaladó zsugorodás volt az iparcikk- (4,8%), a textil-, ruházati és lábbeli (2,6%) üzletekben is. A  gyógyszer-, gyógyászatitermék- (1,9%), a könyv-, számítástechnika-, egyéb kiskereskedelemben  (1,0%) mérsékeltebb csökkenést mértek a statisztikusok. Folytatódott ugyanakkor a dinamikus bővülés csomagküldő és internetes kiskereskedelemben (46,6%).
Visszafogottan költ Európa
Az Eurostat kimutatása szerint – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában 2012 augusztusában stagnáltak, míg az eurózóna országaiban 1,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Augusztusban az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok 12 tagállamban bővülést, 10-ben csökkenést mutattak. A térség – arányukat tekintve – jelentősebb országai közül az Egyesült Királyságban 4,5, Franciaországban 0,3 százalékkal nőtt, míg Németországban 0,8 százalékkal visszaesett a kiskereskedelem volumene.
Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai augusztusban 16,1 százalékkal, az első nyolc hónapban összességében 1,0 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakától.
A vesztesek sorát bővítették – a magas üzemanyagárak mellett – az üzemanyagtöltő állomások, az eladások augusztusban 3,3, az első nyolc hónapban 2,8 százalékkal estek ezen egységeknél.

Az előző hónaphoz mérten – a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint – a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,2 százalékkal változott. Az  élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem értékesítése stagnált, a nem élelmiszer-kiskereskedelemé  0,6, az üzemanyag-kiskereskedelemé 0,9 százalékkal csökkent.

Maximum a visszaesés üteme mérséklődhet

A KSH friss adatai beleillenek az előző hónapok tendenciáiba Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője szerint. A magas munkanélküliség, a bizonytalan kilátások, a magas törlesztőrészletek, a csökkenő reáljövedelmek miatt a háztartások fogyasztása gyengén alakul. Havi szinten kisebb volt a visszaesés augusztusban, mint júliusban, de az éves visszaesés üteme nagyságrendileg ugyanannyi, mint egy hónappal korábban, és az év első nyolc hónapjában is a elmaradt az egy évvel korábbitól a kiskereskedelmi forgalom - hívta fel a figyelmet.

Feljövőben az e-kereskedelem
Az idei évre a fogyasztás csökkenését, jövőre pedig stagnálását prognosztizálja GfK Hungária. A háztartások költési szerkezetében jelentős változások történtek az elmúlt évtizedben, minek eredményeképpen főként az élelmiszerek és az élvezeti cikkek, valamint a ruházkodás terén fogták vissza a fogyasztást. A változások negatívan érintették a hazai tartós fogyasztási cikkek piacát is - a térségben tapasztalható egyébként pozitív trendek ellenére. Külön figyelmet érdemel az online értékesítés növekedése még akkor is, ha az élelmiszer termékek piacán részaránya még elenyésző.
Lévén az idén és jövőre is a reálbérek csökkenésére, és arra lehet számítani, hogy a munkanélküliségi ráta is a kétszámjegyű tartományban marad a háztartások fogyasztása továbbra sem élénkül, így a belső kereslet nem fog támaszt adni a gazdasági növekedésnek. A vezető elemző szerint a legtöbb, ami várható 2013-tól, hogy a visszaesés üteme mérséklődik.

Aktívabb időszak jön

Nem vár éles fordulatot az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) sem. Álláspontjuk szerint a további kilátások szempontjából a legfontosabb tényező a gazdaság teljesítményén keresztül a reáljövedelmek, ezzel is összefüggésben pedig az infláció alakulása. Az élelmiszerpiacon előreláthatóan nem várható az inflációs nyomás mérséklődése, sőt, egyes területeken további - bár remélhetően csak kisebb - áremelkedés várható. Az üzemanyagpiacon nemcsak a világpiaci árhullámok, hanem a forint árfolyama is árbefolyásoló tényező. Az esztendő egészére a szervezet 1-2 százalék körüli esést prognosztizál.

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) ugyanakkor az őszi időszakra előretekintve bizakodó, kereskedelmi szempontból aktívabb időszakot várnak, amelyet a karácsonyi követ.

 

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo