Lehet-e 200 ezer forint a magyar minimálbér?

A kormány válasza röviden: Soros György Gyurcsány-listája, a reálkeresetek növekedése pedig töretlen.

(Fotó: Pixabay)

Írásbeli kérdéssel fordult Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő Orbán Viktor miniszterelnökhöz a következőkkel:

"Támogatja-e a Kormány a kettőszázezer forint feletti minimálbér bevezetését a magyar munkavállalók számára?"
Jakab Péter a kérdés mellett megjegyzi: a Központi Statisztikai Hivatal 2020 január-szeptember közötti időszakra vonatkozó, keresetek alakulásáról szóló gyorsjelentése alapján számos kérdés merül fel.
„Azt látjuk ugyanis, hogy az impozánsnak tűnő adatok ellenére, melyek szerint a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,8 százalékkal nőtt, a társadalom többsége kifejezetten nehezen éli meg az egyre nehezedő anyagi terheket” – írta a képviselő.
Ugyancsak a KSH mutatott rá arra a három nappal korábbi jelentésében, hogy a foglalkoztatottak létszáma 38 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. A KSH a keresetek számításánál a teljes munkaidősök keresetét veszi figyelembe, ami egyértelműen torzítja a statisztikai adatokat.

Jakab Péter egyúttal megjegyzi azt is, hogy emberek tömege került részmunkaidős foglalkoztatásba, nyilvánvalóan alacsonyabb bérezés mellett.

„Azt látjuk, hogy a jelenlegi helyzetben is a legelesettebbek, legkiszolgáltatottabbak, az alacsonyabb végzettségűek kerülnek egyre kilátástalanabb helyzetbe. Várhatóan november közepén, a kormány aktív részvételével kezdődnek meg a 2021-es minimálbérről és garantált bérminimumról folyó tárgyalások. A fentiek tükrében a munkáltatók számára húsbavágó kérdés, hogy a Kormány milyen mértékű szocho-csökkentést támogatna? Ami pedig a munkavállalókat illeti: a visegrádi országokban mindenhol 200 ezer forint fölötti legkisebb bér várható jövőre (Szlovákiában például 623 euró lesz a havi bruttó minimálbér január 1-től, azaz cca 224 ezer forint) míg ez jelenleg nálunk csupán 161 ezer forintot tesz ki” – írta írásbeli kérdésében a képviselő.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo