Lecsavarták a fűtést és lekapcsolták a villanyt a magyar háztartások

Csökkent tavaly decemberben az energiafogyasztás Magyarországon az előző évihez képest: a földgázfogyasztás 24 százalékkal, a villamosenergia-felhasználás pedig 8,2 százalékkal esett vissza - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a honlapján publikált adatok alapján.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A HMKE- (háztartási méretű kiserőmű) termelés előzetes becslését tartalmazó adatok alapján a villamosenergia-felhasználás 8,2 százalékkal csökkent. A bruttó rendszerterhelés maximuma 4,5 százalékkal maradt el a tavaly decemberi csúcsértékétől. Az előállítás 2 százalékkal mérséklődött az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a magyar importarány 28 százalék körül alakult.

A MEKH tájékoztatása szerint a magyarországi földgázfelhasználás az előző évihez képest 24 százalékkal csökkent, a csúcsnapi felhasználás 503 gigawattórát tett ki, amely 2014 óta a legalacsonyabb érték. A magyarországi ellátásban a nettó import volumene 3,1 terawattóra volt. Ez jelentős (23 százalékos) növekedés tavaly decemberhez képest, amikor átmenetileg nem érkezett Magyarországra hosszú távú szerződés keretében gáz, és ezért a tárolói ellátás dominált.

A szokásos téli nettó importtól azonban lényegesen elmaradt a decemberi mennyiség, sőt még a novemberi alacsony szinthez képest is közel felére csökkent.

A hivatal ismertetése szerint novemberhez képest emelkedett a kitárolás szerepe az ellátásban. Decemberben a hazai tárolók 70,4 százalékos töltöttségi szinten, 48 terawattóra készlettel zárták a hónapot, ami 14,5 terawattórával volt magasabb a megelőző évi szintnél.

(MTI) 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo