Látványosan megugrott a személyi kölcsönök összege

Két év alatt 50 százalék felett emelkedett a hiteligénylők által felvenni tervezett személyi hitelek átlagos összege. De mi húzódhat meg a drasztikus növekedés mögött?

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank 2025. január hónapra vonatkozó statisztikája a hitelvolumenekről, kamatszintekről. Az adatok alapján 74,03 milliárd forint személyi kölcsönre kötöttek szerződést a magyarok az év első hónapjában. Ez egy roppant erős adat, az egy évvel korábbi volument 43,91 százalékkal haladta meg a 2025. év eleji érték. (Azt hozzá kell tenni, hogy 2024. nyarán ennél magasabb havi volumennel is lehetett találkozni.)

A statisztikák alapján januárban 23 823 szerződést kötöttek, ez is szép szám, de például 2024. júliusában a 30 ezret is meghaladta azok száma, akik személyi hitelt igényeltek.

Ugyanakkor a hitelvolumen és a szerződésszám alapján már meghatározható az átlagos kölcsönösszeg nagysága is, ez 2025. januárjában 3 107 405 forint volt. Ilyen magas még sosem volt ez az összeg, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb összegű személyi kölcsönt igényelnek az érdeklődők.

Az átlagos kölcsönösszeg az elmúlt időszakban dinamikusan emelkedett: gyakorlatilag két év alatt, 2023. januárja és 2025. januárja között az értéke 56,5 százalékkal emelkedett. (2023. januárjában a személyi kölcsönök átlagösszege még nem érte el a 2 millió forintot.)

Miért emelkedik ilyen dinamikusan az igényelt hitelösszeg?

A Bankmonitor szakértőinek véleménye szerint több okra vezethető vissza az átlagösszeg dinamikus emelkedése.

A hitelkamatok végre csökkenésnek indultak. Az MNB adatai alapján a személyi kölcsönök átlagos kamatlába két év alatt 19,02 százalékról 16,16 százalékra mérséklődött, de ennél jóval kedvezőbb kondíciókkal is hozzá lehet jutni a személyi hitelekhez. Hiszen több banknál is újra 10 százalék alá mérséklődött a személyi hitelek kamata. Ráadásul a bérek is érdemben emelkedtek az elmúlt időszakban: a 2023. januári 528 ezer forintos bruttó átlagkereset 2024. decemberére 727 700 forintra nőtt.

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo