Lassan mindenki Expót tart

Első alkalommal rendezik meg a Szociális Expót november 12-én és 13-án Budapesten, a szociális munka napjához kapcsolódóan; az eseményt a Szociális Szakmai Szövetség és Szociális Innovációs Alapítvány szervezi a szaktárca támogatásával.

A Magyarországon első alkalommal megrendezendő Szociális Expo alkalmat ad arra, hogy a szociális szakma és az intézmények, szervezetek bemutathassák a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlőségének segítésére végzett tevékenységüket - közölte Pataki Éva, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke. Szerinte ugyanis a szakmának fel kell mutatni mindazokat az értékeket, amelyeket képvisel és amelyeket munkája során létrehozott.

A rendezvény célja, hogy mindenki számára érthető, világos képet nyújtson a szociális munka jelenlegi helyzetéről, a szakma céljairól és eredményeiről. Az expo gazdag programkínálataival, kiállításaival, találkozóival, műhelyeivel és konferenciáival várhatóan hozzájárul a hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatos előítéletek csökkentéséhez - olvasható a szervezők közleményében.

A rendezvény fő védnökei Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter és Kiss Péter kancelláriaminiszter. (A debreceni Farmer Expón résztvevő szakemberek összefogást sürgettek annak érdekében, hogy Magyarország eredményesebb lépéseket tegyen a megújuló energiaforrások hasznosítása, részarányának növelése érdekében.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo