Lakáspiac: nagyobb árengedmények és kisebb komfort jön

2010-ben jobban kell majd figyelni arra, hol is veszünk lakást, mert veszélyes tendenciák uralkodtak el az ingatlanpiacon. Sok most épülő lakópark nem az árait, hanem a lakások komfortszintjét csökkenti, csak azért, hogy elérhetőbb áron tudja majd adni lakásait.  Mindez azt eredményezheti, hogy korszerűtlenebb lakások épülnek Budapesten - olvasható az egyik fővárosi, 12 milliárdos projekt elemzésében.

A Narancsliget-projekt beruházóinak véleménye szerint a már meglévő lakóprojektek lakásaiban nehéz a komfortkategória csökkentése, ezek eladói inkább hatalmas árengedményekre kényszerülnek. Idén 2008-hoz képest közel 30 százalékkal csökkentek a piaci árak ezen a területen. A lakások árából sok lakóparkban 5 millió forintot is lehetett alkudni. Mások pedig nem egy, hanem két ingyenes parkolóhelyet vagy alagsori tárolóhelyiséget, esetleg konyhabútort, plazmatévét, számítógépet ajánlottak fel vevőiknek. -

A pénzpiaci válság mellett, az ingatlanpiac mélyrepülésének egyik oka, hogy az elmúlt közel 12 évben megnégyszereződtek a lakásárak Magyarországon. A fizetések azonban nem tudtak lépést tartani ezzel az emelkedéssel. Éppen ezért nem várható, hogy nagyságrendekkel növekedjen az önerős lakásvásárlások száma 2010-ben - véli Danny Berchovich, a Narancsliget ügyvezetője. "2010-ben Budapesten havonta kb. 100-120 új lakást lehet majd eladni". Így biztosak lehetünk abba, hogy az a 3-4 ezer új építésű lakás tulajdonosai, amelyek már elkészültek és gazdára várnak, továbbra is árengedményekre kényszerülnek.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo