Közlekedéspolitikai koncepció (vitaanyag)

Hogyan lehetséges a növekvő mobilitási igényeket a forgalom káros következményeinek minimalizálása mellett kielégíteni, a fenntartható mobilitást megvalósítani? - erre a kérdésre kell, hogy választ adjon egy közlekedéspolitikai koncepció. A 2010-ig szóló stratégia tervezetét most hozta nyilvánosságra a GKM.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) megjelentette honlapján a Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015 című tervezetét. A színes térképekkel és fotókkal ellátott anyag értékes információkat tartalmaz az elkövetkező években a közlekedés területén Magyarországon megvalósítandó fejlesztési elképzelésekről. A közúti, vasúti és vízi közlekedés fejlesztését tartalmazó koncepció-tervezet a szükséges egyeztetések után kerül a kormány elé. A Magyar Közlekedéspolitika 2003-2015 végleges szövege a kormány jóváhagyása után kerülhet fel a GKM honlapjára.

" A világszerte emelkedő életszínvonal a mobilitás és az áruszállítási igények növekedését eredményezi. - írja Csillag István az előszóban. - A közlekedés a gazdasági fejlődésnek alapvető feltétele, az emberek számára szabadságot, javuló életminőséget biztosít. Ugyanakkor a közlekedés környezeti károkat okoz, emberi életet és egészséget veszélyeztet. A két oldal között ellentmondás feszül. Ennek az ellentmondásnak a feloldása, kiegyensúlyozása a közlekedéspolitika feladata:A társadalmi-gazdasági változások hatása, az eltelt időszak tapasztalatai, az EU 2001-ben kiadott 2010-ig szóló közlekedéspolitikája szükségessé teszik az 1996. óta hatályos magyar közlekedéspolitika megújítását, és alkalmazását már az Európai Unióhoz való csatlakozást közvetlenül megelőző időszakban.
Napjainkban, a XXI. század kezdetén a magyar közlekedés fejlettsége - az álétalános gazdasági fejlettségünkhöz hasonlóan - elmarad az európai uniós átlagtól. Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság sikeres piacgazdasági teljesítményei élesen rávilágítottak arra, hogy a gyorsforgalmi utak, a nagyteljesítményű vasút, a magas szolgáltatási színvonalú légi közlekedés, valamint az ipari-mezőgazdasági alapanyagoknál az olcsó belvízi szállítás lehetősége az egyik legfontosabb alapfeltétele az ipari, kereskedelmi, logisztikai üzemek, telephelyek kiválasztásának. Magyarország gazdasági fejlődésében, nemzetközi versenyképességének növekedésében a közlekedés az egyik legmeghatározóbb tényezővé vált.

A magyar háztartások jövedelmük közel ötödét költik a közlekedéssel kapcsolatos kiadásokra. A közlekedés, miközben biztosítja az emberek, áruk, szolgáltatások szabad áramlásának feltételeit; a közlekedési balesetek, az energiafogyasztás, a lég- és zajszennyezés, a területfoglalás révén káros hatásokat is kifejt a környezetre. A jövő magyar közlekedésfejlesztése és fenntartása tudatosabban járul hozzá az életminőség javításához, a környezettel összhangban álló fenntartható fejlődéshez.

A gyorsforgalmi úthálózat kiépítése, a XXI. századi követelményeknek megfelelő vasúti közlekedés megteremtése, a Duna-Majna-Rajna vízi úton a magyar belvízi hajózás újjáélesztése, a dinamikusan növekvő légi közlekedési piacon szilárd pozíciók megszerzése természetesen nem lehet csak a közlekedési tárca feladata. A közlekedéspolitika céljai csak nemzeti összefogással, a Kormány, az önkormányzatok, hazai és nemzetközi befektetők, a magántőke és magánvállalkozók összehangolt munkájával valósíthatók meg."



A koncepció tervezete

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo