Közbelépett az AB: változó szabályok az építésügyben

Az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette az építésügyi hatósági eljárásokról szóló 2007-ben hozott ÖTM rendelet második fejezetét, amely az építésügyi hatósági eljárások általános szabályait tartalmazza, ezek azonban csak 2010. június 30-án kerülnek ki a jogrendszerből - a határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Az építésügyi hatósági eljárások általános szabályai elég széles területet fognak át. Előírják, hogy miként kell a hatósági megkereséseket, majd a határozatokat kézbesíteni, mikor van szükség szakhatósági állásfoglalásra illetve mikor vehető igénybe hatósági közvetítő. Ez utóbbi új eleme az építési engedély intézésének, akkor vehető igénybe, ha 25-nél több ügyfelet érint az eljárás, vagy pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás engedélyezéséről van szó. A rendeletnek ez a fejezete szabályozza még a helyszíni szemlét, és az eljárás felfüggesztését is.

Az AB úgy vélte, hogy sem a közigazgatási eljárásokat szabályozó törvény, sem pedig az építési törvény nem hatalmazza fel a minisztert arra, hogy az építési munkák engedélyezésére általános szabályokat alkosson. Ezért az egész fejezetet megsemmisítette az AB, mégpedig 2010. június 30. napjával. Addig alkalmazhatók az általános szabályok.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo