Kötvényalapok a kedvenc befektetési célpontjai a magyaroknak

Januárban 3,9 százalékkal, azaz 540 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a fejlett tőzsdén kisebb emelkedést láthattunk, míg a fejlődő tőzsdéken gyengülést tapasztaltunk. A hazai tőzsde sikeresen elszakadt a nemzetközi trendektől és jelentősebb emelkedést tudott felmutatni. A devizapiacon a forint az euróhoz képest némileg, a dollárhoz képest azonban nagyobb mértékben gyengült.

A részvényalapokhoz 12,9 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 3,7 százalékos növekedés lett a kategória vagyonában a hónap során.

A tőkevédett alapokhoz 32,7 milliárdnyi tőke érkezett a hónap során. A hozam ezúttal sem maradt el, így a kategória vagyona 6,7 százalékkal tudott növekedni az elmúlt hónapban.

Az abszolút hozamú alapok esetében 68 milliárd áll az értékesítési soron. Ehhez hozzájárultak új alapok, illetve sorozatok elindulásai. A hozamok is kedvezően alakultak, így 6,5 százalékos növekedés jelentkezett a kategória vagyonában a hónap során.

A származtatott alapokhoz 1,7 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok is hozzá tudtak tenni a növekedéshez, így a vagyon átlagot meghaladó mértékben, 6,9 százalékkal tudott növekedni a hónapban.

Az ingatlanalapok esetében ismételten tőkekiáramlást láthattunk, aminek nagysága 1,1 milliárdnyi volt a hónap során. A hozamokra az ingatlanalapoknál természetesen most is lehetett számítani. Végül a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,8 százalékkal lett több a második legnagyobb kategóriánál.

Az árupiaci alapok esetében 3,3 milliárdnyi tőke érkezését láthatjuk. A hozamok is hozzá tudtak tenni a növekedéshez, így a vagyonváltozás 4,9 százalék lett a hónapban.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban 10 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok is hozzá tudtak járulni a növekedéshez, így összeségében a vagyon 2,2 százalékkal növekedett a hónap során.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo