Kiemelkedően jól indult az év a befektetőknek

Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 61 454,62 ponton zárt pénteken, 834,61 ponttal, 1,38 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 33,6 milliárd forint volt az előző heti 13,6 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti kommentárjában kiemelte: mozgalmasan indult az év a részvénypiacokon, a nemzetközi befektetői hangulat nem mondható pozitívnak, a BUX grafikonján viszont nem látszik nagy mozgás, sőt felülteljesítő. Ennek oka, hogy az OTP és a Mol gyengébb szereplését ellensúlyozni tudta a Richter emelkedése - jelezték.

A nagyok árfolyama kivétel nélkül erősödött (Fotó: MTI Fotó/Marjai János)
A nagyok árfolyama kivétel nélkül erősödött (Fotó: MTI Fotó/Marjai János)

Az elemzésben kitértek arra, hogy 12 éves devizakötvényt bocsátott ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Összesen 5,8 milliárd dollárnyi ajánlat érkezett, amelyből 2,5 milliárd dollárt fogadott el az ÁKK, 5,74 százalékos éves kamat mellett.

Az Equilor a hét eseményeivel kapcsolatban felidézte: Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy idén tovább csökkentik a költségvetési hiányt és a GDP-arányos államadósságot, de még korai lenne megmondani, hogy a 2,9 százalékos hiánycélt felülvizsgálják-e. A pénzügyminiszter közölte, hogy a szerdai dollárkötvény-kibocsátás javítja az adósság lejárati szerkezetét és nagyon kedvező piaci feltételek mellett sikerült kibocsátani. A kormány szeretné tartani a 30 százalék alatti devizaadósság-arányt a teljes adósságon belül. Az év második felében további dollárkötvény-kibocsátás jöhet.

A héten a vezető részvények közül a Richter árfolyama 4,23 százalékkal emelkedett, a papír 9120 forinton zárt pénteken, 9,3 milliárd forintos heti forgalom mellett.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo