Komoly béremelés jön a Suzukinál

Átlagosan 12 százalékkal emeli dolgozói bérét idén a Magyar Suzuki Zrt., az esztergomi gyár fizikai dolgozóinak átlagbére 13,4 százalékkal nő január elsejétől visszamenőlegesen - közölte a vállalat kommunikációs vezetője.

Bonnár-Csonka Zsuzsanna elmondta, a munkavállalók már márciustól az emelt összegű fizetést kapják, továbbá teljesítményhez kötődően kéthavi bérnek megfelelő bónuszt is utalnak a dolgozóknak az év során. A társaság tájékoztatása szerint a vállalat 2018-ban és 2019-ben együtt 30,5 százalékkal emelte fizikai dolgozói bérét.

A Magyar Suzuki nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt, ezzel az ország 9. legnagyobb árbevételű cége. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővült. Az adózás előtti eredmény 2018-ban elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo