Kína leállította a Boeing repülőgépek átvételét

Az Egyesült Államok által bevezetett vámintézkedések megingatták a globális ipari és ellátási láncok stabilitását, és megzavarták a nemzetközi légiközlekedési piacot – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium.

A tárca szerint a kialakult helyzet sok vállalkozás számára ellehetetlenítette a szokásos kereskedelmi és befektetési tevékenységek folytatását, jelentős károkat okozva többek között a kínai légitársaságoknak és az amerikai Boeing vállalatnak.

Földre kényszerülnek az új Boeingek?
Földre kényszerülnek az új Boeingek?
Fotó: common.wikipedia.org
A minisztérium tájékoztatása szerint Kína továbbra is kész támogatni a kínai és amerikai vállalatok közötti normál üzleti együttműködést, és reméli, hogy az Egyesült Államok figyelembe veszi a vállalatok igényeit, stabil és kiszámítható környezetet teremtve a kétoldalú kereskedelem és beruházások számára.

A közlésre azt követően került sor, hogy április közepén médiajelentések szerint Kína újabb amerikai gyártmányú repülőgépek átvételét utasította vissza. Több Boeing 737 MAX típusú gépet is visszaszállítottak az Egyesült Államokba.

Kelly Ortberg, a Boeing vezérigazgatója április 23-án megerősítette: „Kína leállította az új repülőgépek átvételét”, hozzátéve, hogy „amennyiben a kínai légitársaságok a magas vámok miatt nem veszik át a megrendelt gépeket, a Boeing más piacokon keres új vevőket”.

A Bloomberg jelentése szerint Peking azt is kérte a kínai légitársaságoktól, hogy függesszék fel az amerikai repülőgép-alkatrészek és -berendezések beszerzését. A hírre a Boeing részvényei három százalékkal gyengültek az amerikai tőzsdék előzetes kereskedési szakaszában. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo