Kilőttek a vidéki lakások

Három év háromszorosára nőtt a hazai lakásépítési kedv Magyarországon. Nemzetközi összevetésben is kiemelkedő a magyarországi lakásépítési kedv. A legalább kétlakásos társasházakra kiadott engedélyek száma 2015-höz képest több mint 200 százalékkal nőtt, ezzel a magyar piac a harmadik az európai listán.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Míg január közepén Budapesten ugyanannyi lakáshirdetésből válogathatnak az új lakások és házak vásárlói mint egy évvel korábban, a megyeszékhelyeken közel duplájára nőtt a kínálat az elmúlt egy évben.

A lakópark.ingatlan.com adatai alapján Budapesten az új lakások és házak átlagos négyzetméterára január közepén 781 ezer forint volt. Debrecenben 469 ezer forintot, Győrben pedig 425 ezer forintot tett ki. 

A teljes európai mezőnyből is kiemelkedik a magyar piac a lakásépítési kedv alapján. A 2015-ös szinthez képest ugyanis Magyarországon a múlt év harmadik negyedévére 240 százalékkal, több mint háromszorosára nőtt a legalább kétlakásos lakóházakra kiadott engedélyek száma.

Ennél jobb eredményt az európai piacon csak Írország és Málta ért el jobb eredményt - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatait feldolgozó - összefoglalójából.

Évek óta tartó bővülés

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a múlt év első 11 hónapjában

Panelreneszánsz a lakáspiacon
Az OTP adatai szerint a lakótelepek népszerűsége továbbra is szárnyal mind a költözni vágyók, mind a befektetők körében. Az országban található több száz lakótelep között jó néhány olyan is van, ahol több mint duplájára nőttek az átlagos négyzetméterárak csupán három év alatt.
közel 3300 darab legalább kétlakásos lakóépület kapott engedélyt, ami 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ezekben az épületekben viszont csak 7 százalékkal nőtt az építési engedélyt kapott lakások száma. Az adatokból ezért arra lehet következtetni, hogy 2019-ben és az ezt követő években leginkább a kisebb, 6-8 lakásos társasházak építése élénkülhet.

A szakember a lakásépítési trendekről elmondta, a múlt év novemberéig bizonytalan volt a kedvezményes lakásépítési áfa sorsa. Akkor derült ki, hogy 2018. november 1-jén építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok eladására a korábbi szabályozásban szereplő 2019 végi határidő helyett 2023 végéig vonatkozik a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs. Ez a hosszabbítás pedig levegőhöz juttatta a munkaerő- és kapacitáshiánnyal küzdő lakásépítési ágazatot, azaz véget vetett a kapkodásnak és élénken tartotta a lakásépítési kedvet is.

Bővülő kínálat

Az ingatlan.com adatai szerint január elején Budapesten 2.257 darab, a vidéki nagyvárosokban pedig több mint nyolcszáz új építésű ingatlanhirdetésből áll a kínálat, ezek között vannak, amelyek csak hónapok vagy akár több mint egy év múlva kerülnek átadásra. Ez egyben azt jelenti, hogy 2018 januárjához képest a fővárosban stagnált a kínálat, a megyeszékhelyeken viszont 81 százalékkal emelkedett az új építésű ingatlanhirdetések száma.

Budapesten az új lakások és házak átlagos négyzetméterára január elején az ingatlan.com újlakás-kereső oldala, a lakopark.ingatlan.com adatai szerint 781 ezer forintot tett ki. A megyeszékhelyek közül Debrecenben 469 ezer forint, Győrben 425 ezer forint, Székesfehérváron pedig 530 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár az eladó új lakások esetében.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo