Kijátszották-e a bankok a kormány hadisarcát? A nyereségük mindenesetre szépen nőtt

A tavalyi másfélszerese lett a magyar bankszektor első féléves profitja. Ebben fontos szerepet játszott a magas osztalék, de az is, hogy a pénzintézetek próbáltak az extraprofitadón spórolni. Hat hónap alatt több mint harmincezerrel nőtt a hitelezett ügyfelek száma - derül ki a Bank360.hu gyorselemzéséből.

A bankoknak 3,43 millió hitelezett ügyfele volt a második negyedév végén, ebből 3,19 millió lakossági ügyfél volt. Ez több mint 40 ezerrel haladja meg a márciusit, és a tavaly év véginél is 33 ezerrel nagyobb szám. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint egy kisvárosnyi új lakossági ügyfél léphetett be az elmúlt három hónapban a hitelpiacra. A bővülésnél azonban érdemes azt is figyelembe venni, hogy egy ügyfélnek több banknál is lehet hitele, tehát nem ennyivel több olyan ember vett fel kölcsönt, akinek eddig nem volt. Az adatok alapján a lakáshitelek és a személyi kölcsönök is nagyon népszerűek.

A lakossági hitelek állománya 8,4 százalékkal, 10 415 milliárd forintra duzzadt
A lakossági hitelek állománya 8,4 százalékkal, 10 415 milliárd forintra duzzadt
Fotó: Depositphotos
A betétesek száma megközelítette a félév végén a 10,3 milliót, ebből 9,36 millió lakossági ügyfél volt, a többi vállalati vagy más intézmény, szervezet, önkormányzat. A betéteseknél hasonló a helyzet, mint a hitelfelvevőknél: sokaknak lehet több hitelintézetnél is számlája.

A tavalyi rekord profitot is jócskán túlszárnyalta az idén a hazai bankszektor, amelynek nettó eredménye a nem konszolidált adatok alapján 44 százalékkal nőtt, és 972 milliárd forint lett az első félévben. Az MNB konszolidált és nem konszolidált adatokat is közzétesz, előbbiek viszont tartalmazzák a bankcsoportok több leánycégének az eredményét is, így például az OTP Bank külföldi érdekeltségeit, ezért nem alkalmasak a magyarországi bankszektor eredményességének bemutatására.

A profitból nagyon sok az osztalék

A nem konszolidált adatokban is vannak persze olyan tételek, amelyek nem a magyar bankok hazai tevékenységéhez kapcsolódnak. Az első hat hónapban 421 milliárd forintnyi osztalék is növelte a szektor nyereségét, amely különféle külföldi vagy más szektorban tevékenykedő leánycégektől (például befektetési alapkezelőktől) származhatott. Ezt levonva is 32 százalékkal nőtt a nettó eredmény, ami nem meglepő, hiszen minden hitelintézet, amelyik közzétette a féléves számait, a tavalyinál jellemzően nagyobb nyereségről számolt be.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo