A kamat csökkentését azt tette szükségessé, hogy a forint árfolyama elérte a sáv szélét és a jegybanknak jelentős mértékben kellett devizát vásárolnia a sáv védelme érdekében. Az intervenció ténye azt mutatja, hogy alacsonyabb kamat mellett is a jelenlegi szint közelében stabilizálódhat az árfolyam. Az erős forint segíti a 2003. és 2004. évi inflációs célok elérését - ennyi az MNB 15-dikei közleménye. Amit 16-án délután újabb egy százalékpontos kamatcsökkentés követett. A kamarák és a vállalkozói érdekvédelmi szervezetek nyilatkozatai szerint ők nem erre vártak, hiszen a kamatcsökkentés most már önmagában nem elég az erős forint miatt megroggyant versenyképesség helyreállítására. Ráadásul az MNB engedem-nem engedem magatartása ismét behozott egy bizonytalansági tényezőt a magyar gazdasgába, amitől a vállalkozások az elmúlt években már elszokhattak.
László Csaba pénzügyminiszter nyilatkozata szerint az adott helyzetben a kétszeres kamatcsökkentés sem jár inflációs veszéllyel.
A kétszeres kamatcsökkentés meglepően hatott a külföldi pénzügyi befektetőkre is, akik olyan hatalmas mennyiségű euróért vásároltak 16-án egyetlen nap alatt forintot, mint korábban soha, a jegybank elnöknek egy nappal korábban egy osztrák lapnak adott nyilatkozata alapján a forint további erősödésére számítva. A forint gyengülése azonban most nekik is komoly feladatot adott, hiszen ha visszaveszik drágábban az eurót, hatalmas veszteséget könyvelhetnek el a spekulatív traznakción, ha nem teszik, könnyen "bennragadhatnak". Ugyanakkor ilyen mennyiségben állampapír sem áll rendelkezésre, hogy arra költhetnék a forintot.
A fő kérdés persze nem ez, hanem a magyar gazdaság egészének a várható fejlődése az MNB és a kormány gazdaságpolitikája következtében.
(l. r.)
Lásd korábbi kapcsolódó írásainkat!
Mondjon-e le Járai?
Békesi László interjúk
Kamarai elemzés az árfolyampolitikáról
Független elemzés az árfolyampolitikáról
Szóljon hozzá Ön is!
Kétszer is csökkent a jegybanki alapkamat!
A Monetáris Tanács 2003. január 15-i határozatával 2003. január 16-i hatállyal 8,50%-ról 100 bázisponttal 7,50%-ra mérsékelte a jegybanki alapkamatlábat. Majd 16-én újabb egy százalékkal, így 17-i hatállyal az alapkamat 6,50 százalék. A befektetők megzavarodtak, a kamarák pedig nem egészen erre vártak...
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.