„Amennyiben valakinek termőföldje van, akkor mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között. A végrendelet készítésénél azonban figyelembe kell vennie a tulajdonszerzési korlátozásokat is. A bonyolult szabályozás miatt érdemes szakember, közjegyző vagy földügyekben jártas ügyvéd segítségét kérni” – hangsúlyozza Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.
Kényszerértékesítik a termőföldet, ha nem tudnak megegyezni az örökösök
Változott januártól a földterületek öröklésének szabályozása: míg korábban egy földterület osztatlan közös tulajdonként átszállhatott az örökösökre, idéntől ez már legfeljebb csak átmenetileg lehetséges. Az örökösöknek 2023. január 1-jétől ugyanis dönteniük kell arról, hogy mi legyen a földterület sorsa: megegyezhetnek, hogy kié legyen, értékesíthetik, esetleg felajánlhatják az államnak. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) arra hívja fel a figyelmet, hogy az örökösöknek valahogyan dönteniük kell, mert ha öt éven belül sem tudnak megegyezni, akkor az állam kényszerértékesíti a földterületet. Mindez megelőzhető, ha a földtulajdonos végintézkedésben előre elrendezi hagyatékát, és a földjét egy leszármazójának szánja, míg vagyonának más részeit másoknak.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át