Kamu volt a népkonyha, milliárdokat csalt el a bűnszervezet

Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség. 

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A bűnszervezet két vezetője - hat társuk közreműködésével - 2014 és 2022 között az egyik magyarországi egyház által létrehozott intézményfenntartói hálózaton keresztül igényelt a magyar állam által szociális célra biztosított normatív és egyházi kiegészítő támogatásokat jogosulatlanul.

A vádlottak az általuk létrehozott szervezeti háló keretében egyrészt nagy tömegeket ellátó népkonyha működtetésének a látszatát keltették, másrészt a szociális gondoskodásra kapott egyházi kiegészítő támogatást színlelt hitéleti tevékenységre fordították. A pénzek felhasználását valótlan tartalmú okiratokkal igazolták.

Vádat emeltek
Vádat emeltek
Fotó: Pixabay

Társaik segítségével 11 milliárd forintot meghaladó értékben különböző pénzügyi műveleteket hajtottak végre: külföldi bankszámlák és gazdasági társaságok igénybevételével lebonyolított leplezési célú utalásokat, nagy összegű készpénzfelvételeket végeztek.

A bűnszervezet mindkét vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott közvetlenül, amelyből egyikőjük több mint 600 millió forintot, társa közel 1 milliárd forintot juttatott hozzátartozói részére is bankszámlapénz, ingatlanok és nagy értékű ingóságok formájában.

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Békés Vármegyei Főosztálya és a Békés Vármegyei Főügyészség munkájának eredményeképpen a nyomozás során 14 milliárd forintot meghaladó értékben sikerült ingatlanokat, bankszámlapénzt és ingóságokat biztosítani az államot ért vagyoni hátrány csökkentése érdekében.

(MTI) 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo