Jön a vasszigor: rászállnak a késve fizető fővállalkozókra

Új panaszkezelő felület indul az alvállalkozói kifizetések védelmére.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) új panaszkezelő felületet indít az állami beruházásokban részt vevő alvállalkozók védelmére, a cél, hogy gyors és átlátható megoldás szülessen azokban az esetekben, amikor a vállalkozók elvégzett munkáját már átvették, de a számlák kiegyenlítése késik vagy elmarad.

A minisztérium szerint a probléma számos hazai kis- és középvállalkozást érint, és a kifizetési lánc átláthatóbbá tétele nélkülözhetetlen a tisztességes piaci működéshez.

A kezdeményezés részeként a kormány nyilatkozattételi kötelezettséget ír elő minden minisztériumnak, amely állami építési beruházást valósít meg. A szervezeteknek be kell számolniuk projektjeik elszámolási helyzetéről, és meg kell nevezniük a beruházások fővállalkozóit. Emellett a fővállalkozóknak is kötelező lesz adatot szolgáltatniuk az általuk bevont alvállalkozókról, a teljesítések igazolásáról, valamint a számlák kifizetési státuszáról. 

Az új rendszer lehetővé teszi, hogy az alvállalkozók elektronikusan jelentsék be a teljesített, átvett, de ki nem fizetett munkákkal kapcsolatos panaszaikat. A bejelentéseket a minisztérium vasszigorral vizsgálja ki, és határozottan fellép az alvállalkozók védelmében.

A tisztességesen elvégzett munkáért tisztességes és határidőben érkező fizetés jár, és a kormány ennek érvényesítését minden eszközzel támogatni fogja – emelte ki Csepreghy Nándor, a minisztérium parlamenti államtitkára a tárca közleményében.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo