Jól fialt az idei karácsony

A távirati iroda által megkérdezett nagy kereskedelmi láncok többsége növelte karácsonyi bevételét tavalyhoz képest, bár a pontos számokról még nem tudtak beszámolni az illetékesek.

Tartós fogyasztási cikkeket átlagon felül értékesített az Auchan novemberben és decemberben, ami egyébként megfelelt a cég várakozásainak - közölte Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatói asszisztense. A vásárlásra elmondása szerint a "polarizáció" volt jellemző, azaz mind a kis értékű ajándékok, mind pedig a drágább játékok és gépek iránt nagy volt a kereslet.

Az idei év sláger termékei náluk a Play Station, a Lego és építő játékok, az illatszer csomagok, illetve a díszcsomagolású italok voltak. Hogy mennyire bíznak az évvégében mutatja az is, hogy az ünnepek előtt az éves bevétel húsz-harminc százalékát realizálja a cég.

A Gulliver Játék Nagykereskedésben a társasjátékok, a kirakós- és  kreatív játékok, valamint egy "tanulni képes játék baba" voltak az idei karácsony legkeresettebb termékei. Kovalcsik Péter kereskedelmi igazgató az MTI-nek elmondta, hogy elégedettek az idei karácsonnyal, mivel az ünnepek alatt az egész éves forgalom negyven százalékát bonyolították.

Nem mindenki elégedett

A Media Marktban főleg a navigációs berendezéseket, az LCD és plazma televíziókat, az MP3 és MP4 lejátszókat, valamint a játékszoftvereket kereste a lakosság, a nagy roham végül háromszoros havi forgalmat az eredményezett.

Nem ilyen boldog viszont a Tesco, ahol az idei karácsonyi szezonban csak minimálisan nőtt a forgalom. Ezzel kapcsolatban Hardy Mihály, a Tesco kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy a tavalyi szezontól eltérően november végén és december elején volt nagyobb a forgalom, míg ezüst- és aranyvasárnapon csökkent a kereslet.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo