"Jó lenne, ha a kormány nem költekezne többet!"

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint a kormányok most már nem engedhetik meg maguknak gazdaságösztönző céllal a további költekezést és adóssághalmozást.

Jean-Claude Trichet egy vasárnapi rádiónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a gazdaságélénkítő csomagok révén adott tőkeinjekciók megfelelő választ jelentettek a válságra, de az államoknak most - amilyen gyorsan csak lehet - vissza kell térniük a közkiadások szigorúbb ellenőrzéséhez. Trichet, aki a Europe 1 francia rádióadónak nyilatkozott, elmondta: általános szakértői vélekedés szerint a világgazdaság jövőre már az élénkülés jeleit mutatja. Az EKB elnöke szerint van egy pont, amikor már nem lehet több adósságot felhalmozni, és ez most elérkezett, mivel jelenleg már lassulás mutatkozik a gazdasági tevékenység csökkenésében. Az újabb ösztönzőcsomagok már csak növelnék az államok adósságait, és megterhelnék a következő nemzedékeket.

A világgazdaságnak az idei év vége felé már közel kell járnia a stabilitáshoz, és a következő évben globálisan már a növekedés élénkülését kell tapasztalni. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az euróövezetben nem tart a deflációs kockázatoktól, az EKB középtávon biztosítani tudja az árstabilitást.

Trichet nyilatkozatában Iránnal kapcsolatban úgy vélte, hogy az iráni helyzet a térség olajpiacára, és így az egész világgazdaságra is kihatással lehet

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo