Jelentősen drágulhat egy alapélelmiszer

A takarmány árának fél éve tartó emelkedése miatt a tojás termelői árának 20 százalék körüli növekedése indokolt – közölte a Magyar Tojásszövetség.

A szervezet szerint a tojás mostani ára körülbelül az önköltséget fedezi. A takarmánydrágulás minden állattartót érint, annak hatásait nem lehet hosszú távon ellensúlyozni. Hangsúlyozták egyúttal, hogy a tojástermelőknek csak az átadási árhoz van közük, a bolti árakat a kereskedők határozzák meg.

Véleményük szerint az áremelés mellett a kereslet fellendülése is segíthetne, hiszen a járvány a tojás forgalmát is érintette. A vendéglátás igényeinek csökkenése főképp a feldolgozott tojástermékek keresletét vetette vissza tavaly óta – közölték.

A szövetség szerint egyelőre nem kell arra készülni, hogy a termelők tömegével zárnának be, de a kisebbek áremelés nélkül hamar ellehetetlenülnek. Jelenleg azt érzékelik, hogy a megszokottnál nagyobb mértékben érkezik uniós import az országba, ami még több magyar termelőt hozhat nehéz helyzetbe – tették hozzá.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo