Jelentős keresetnövekedés

2003. január–októberben a bruttó nominális átlagkereset 12,9%-kal, a nettó átlagkereset 15,9%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,5%-os növekedése mellett) 10,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé a KSH.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

2003. január–októberben az 5 és több főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, 0,9%-kal többen, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdasági ágak közül a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágban 4,2%-kal, az iparban 2,2%-kal, a szállítás, raktározás, posta, távközlés ágban 1,6%-kal csökkent a létszám, míg a többi területen (építőipar, kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek) 1,8–7,1% között növekedett az alkalmazásban állók száma, így összességében a versenyszféra létszáma az előző év szintjén maradt (100,0%). A költségvetés mindhárom fő területén (közigazgatás, oktatás, egészségügy) nőtt az alkalmazásban állók száma, jelentős, 2,8%-os volt e terület létszámbővülése.

2003 első tíz hónapjában a nemzetgazdaságban teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 12,9%-kal haladta meg a 2002. azonos időszakit, ezen belül a versenyszférát 8,9%-os, a költségvetést 20,6%-os keresetemelkedés jellemezte. Az időszak alatt a vállalkozásoknál egyenletesen, havonként 7–10% között emelkedtek a bruttó keresetek, a költségvetési intézményeknél pedig az év első nyolc hónapjára jellemző 20% fölötti növekedés az utolsó két hónapban 5% körülire mérséklődött. 2003. január–októberben a nettó átlagkeresetek 15,9%-kal növekedtek. 2003 szeptemberétől a bruttó és nettó keresetek növekedési üteme megegyezik, eltérően a tavaly szeptemberétől ez év augusztusáig jellemző tendenciától, amikor az alkalmazotti adókedvezmény módosítása miatt a nettó keresetek dinamikája rendre meghaladta a bruttóét.

A nemzetgazdaságban 2003. január–októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 131 400 forint volt (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88 900 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 183 700 Ft); a versenyszférában dolgozók átlagosan 123 200 forintot (ezen belül a fizikaiak 87 700 Ft-ot, a szellemiek 193 900 Ft-ot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 150 800 forintot (ezen belül a fizikaiak 96 000 Ft-ot, a szellemiek 173 600 Ft-ot) kerestek. A január–októberi nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 85 900 Ft-nak felelt meg.

A nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 136 900 Ft volt, ez 13,0%-os növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A munkajövedelem kereseten felüli része 2003. január–októberben munkavállalónként átlagosan 4,0%.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo