Japán tanácsadóval erősít a magyar kormány

Gyurcsány Ferenc felkérte, Jonekura Hiromasza, a Japán Gazdasági Szövetség alelnöke pedig elfogadta a felkérést. A tapasztalata megvan.

Göncz Kinga külügyminiszter hivatalában fogadta Jonekura Hiromaszát, a Keidanren (a Japán Gazdasági Szövetség) alelnökét, a Sumitomo Chemical Co. Ltd. elnökét, aki a Keidanren delegációjának tagjaként érkezett Budapestre.

Jonekura Hiromasza a 2004-ben létrehozott Magyar-Japán Együttműködési Fórum társelnökeként kiemelkedő szerepet játszott a magyar-japán kapcsolatok fejlesztésében. A Fórum mandátumának 2007-es lejárta után, a 2009-es Magyar-Japán Emlékévet előkészítő japán bizottság tagjaként továbbra is aktívan segíti a kétoldalú kapcsolatokat. A megbeszélés központi témája az emlékévvel kapcsolatos előkészületek megvitatása volt.

Göncz Kinga a találkozón átadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelét, amelyben a kormányfő - elismerve a Sumitomo elnökének gazdasági tapasztalatait és hozzáértését, valamint eddigi hozzájárulását a magyar-japán kapcsolatok felvirágoztatásához - felkérte Jonekura Hiromaszát, hogy tanácsadóként segítse a magyar kormányzat és a miniszterelnök munkáját a magyar-japán kapcsolatok, kiemelten a gazdasági és befektetési kapcsolatok előmozdítása érdekében. Jonekura Hiromasza a felkérést elfogadta. (A miniszterelnök szerint lelki kapcsolat van Japán és Magyarország között.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo