Ismét üzennek a magyaroknak: mindenki egyen több sertést!

Ismét jön a népszerűsítő kampány.

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán Budapesten elmondta, a jelenlegi takarmánypiaci helyzet miatt a magyar sertéságazat nehéz helyzetben van.

Ezért itt az ideje, hogy a magyar fogyasztók figyelmét felhívják arra, hogy nem csupán gasztronómiai élményt nyújt a magyar sertéshús fogyasztása, hanem sok ezer mezőgazdasági termelésben, élelmiszer-feldolgozásban dolgozó magyar család megélhetését és munkáját is segíti - fogalmazott az államtitkár.

Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese közölte, 2013 óta minden évben megrendezik a kampányt. Kiemelte, míg 2013-ban az egy személyre vetített éves sertéshúsfogyasztás 24-25 kilogramm volt, ezt részben a kampánynak köszönhetően sikerült 30 kilogramm fölé emelni.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo