Inog a hitelpiac, zuhanó kereslet

A közzétett nettó árbevételek alapján a hazai független pénzügyi közvetítők versenyét 2022-ben toronymagasan a Bankmonitor nyerte, jelentősen maga mögött hagyva a piaci szereplők középmezőnyét. Mindez jól mutatja, hogy az elmúlt években jelentősen átalakultak a közvetítőkkel kapcsolatos elvárások mind az ügyfelek, mind a pénzügyi intézmények részéről.

Az ügyfelek számára mind fontosabb ugyanis, hogy megtalálják a számukra elérhető legkedvezőbb pénzügyi termékeket a piacon, legyen szó lakáshitelről, személyi kölcsönről, bankszámláról, nyugdíj- és életbiztosításról vagy akár vállalati finanszírozásról.

A pénzügyi közvetítők munkája azonban azért is fontos, mert rajtuk keresztül olyan ügyfelek érkeznek a bankokhoz és a biztosítókhoz, akik már átestek egyfajta előszűrésen, valamint tájékozottak az adott termékkörrel kapcsolatos igénylési folyamatokat és elvárásokat illetően.

Sándorfi Balázs, a Bankmonitor ügyvezető alapítója elmondása szerint cégük sikere legfőképpen annak köszönhető, hogy többet nyújtanak a pénzügyi termékek összehasonlításánál. „Segítünk megtalálni az érdeklődőknek a céljaik eléréséhez a legjobb pénzügyi megoldásokat. Minden ember, minden élethelyzet más, éppen ezért ugyanazon célhoz sok esetben teljesen más út vezethet.”

A Bankmonitor éppen ezért nem egyszerűen csak a pénzügyi termékek összehasonlítását kínálja, hanem több száz fős szakértői hálózatával segíti az ügyfeleket a céljukhoz leginkább illeszkedő pénzügyi megoldások kiválasztásában. Egy pénzügyi közvetítőtől azonban ma már azt is elvárják az ügyfelek, hogy a pénzügyi termékek igényléséhez is segítséget nyújtson, legyen szó lakossági hitelről, bankszámláról, biztosításról, vagy valamilyen vállalati finanszírozásról.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo