Immár pontosan tudható, évi hány kilométer alatt nem éri meg saját gépkocsit tartani

A vállalatok a carsharing (megosztott autó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá - áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A közleményben kitérnek arra is, hogy a tapasztalatok szerint, jóllehet a fenntartható működés (ESG - environmental, social, governance - környezeti, társadalmi, irányítási szempont) ma már versenyképességi tényező, nagy a különbség a magyar vállalatok körében az erre való felkészülésre. A szövetség ajánlása szerint azonban javítható a cégek hatékonysága, ha például nemcsak a környezeti célok, az energiahatékonysági és az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésére koncentrálnak, hanem arra is, ha például a carsharingon keresztül jobb logisztikai rendszert alakítanak ki, a személyzeti járműparkot elektromosra cserélik, és ezzel is csökkentik a munkába járás és munkavégzés karbonlábnyomát. (MTI)

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo