IMF a Szabadság téren

Szerencsénk van a két lábon járó Nemzetközi Valutaalapunkkal. Többnyire Budapesten, a Szabadság téren tartózkodik, ő a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az elmúlt napokban mindössze annyit nyilatkozott, hogy az eurózóna számunkra elodázódik. S akár igaza is van. A folyó fizetési mérleg és a költségvetés hiányának, a tavalyi 9 százalékos államháztartási deficit mind bizonytalanabb tempójú „elfelezésének” következményei akár lehetnek túlságosan is kedvezőtlenek. Nagyon is itt az ideje a szocialista-szabaddemokrata kormányzás első éve értékelésének köntösébe bújtatott informális, rejtett, félhivatalos kormányülés(ek)nek, ha nem az ünneplésre, hanem a makrogazdaság növekvő gondjai megoldására szentelik az időt. Az elfolyó milliárdok csapját mindeddig nem sikerült elzárni. A bérfékeket sem sikerül behúzni, az eredményekből következően csak baráti eszmecserének bizonyultak azok a találkozások, amelyeken a kormányzat, a munkaadók, munkavállalók, s olykor a jegybankelnök vállalkozott a közös útkeresésre, az önmérsékletre.

2003. május 14.

Piac&Profit

Az idei négy és fél hónap makrogazdasági adataiból egyenesen következik, hogy a kormányzat kénytelen meghallani, ha nem is a két lábon járó IMF-et, de a valóságosat, azt, amelyik tényleges intézményként Washingtonból figyeli a magyarországi történéseket. És bizony figyelmeztet: jelez, tanácsol, orientál. Erre akar reflektálni a kormány az informális ülésein? Tegye. Még az is mindegy, hogy bejelent-e vagy cáfol pótköltségvetést, kiigazítást, megszorítást. Csak történjen valami: egy takarékosabb, költekezést visszafogóbb programnak mindegy, milyen nevet adnak, a lényeg csak az, hogy szülessen végre ilyen program. Igaz, most nem 1995-öt írunk, hanem 2003-at, s kevesebb dologtól lehet visszavonulni, mint az előző évtized közepén, s a fűnyíróval „kezelt” költségvetésben nem lenne köszönet. Az európai uniós csatlakozás előtti évben nem kevesebb, hanem több pénzzel célszerű finanszírozni a versenyképesség javítását, a befektetések ösztönzését.

Az előző és a jelenlegi kormány segedelmével elfolyt milliárdok visszahozni aligha lehet, de a nyílást bedugni, a csapot elzárni hovatovább több mint esedékes. A „fűgyírót” pedig aligha lenne bölcs kihozni a szerszámos kamrából, a kerti gép ugyanis képes elrejteni azt a csapást, amely a kitörési pályához vezet. Ha nem sikerül ráakadni a kitörési pályára, akkor bizony a két lábon járó IMF-nek, Járai Zsigmondnak lesz igaza: jócskán odébb tolódik az eurózóna Magyarország számára. Ha tetszi a jegybank elnökének, ha nem, de az ő meglátására rímel Bokros Lajos figyelmeztetése. Az egykori pénzügyminszter több mint egy éve vetette papírra: az euró bevezetése igen hasznos és kívánatos lenne a magyar gazdaság gyors felzárkózása szempontjából. De csak akkor, ha ez nem az elmaradt és feltétlenül szükséges szerkezeti reformok helyett, hanem azokat követően történik meg. Az euró túl korai bevezetése merev kényszerzubbonyba bújtatná a gazdaságot, mesterségesen igyekezné fékezni az inflációt, miközben az elmaradt szerkezeti reformok miatt továbbra is magas lenne az inflációs nyomás. Ez beprogramozná versenyképességünk további gyors romlását, ami az euróban kifejezett és névlegesen aligha csökkenthető bérek és rugalmatlan közkiadások miatt akár nagyon súlyos visszaesést is okozhat.

Bokros feltételes módot használt. Jó lenne, ha nem kényszerülne megállapításai átírásáta.

G. L.