Íme, hogyan változik az építményadó kerületenként

Változó mértékben, de szinte az összes budapesti kerületi önkormányzat növeli a helyi adókból származó bevételeit 2023-ban, ugyanakkor egyre több helyen képeznek alapot a helyi vállalkozások támogatására - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara honlapján összegyűjtötte a kerületek vállalkozásbarát intézkedéseit.

A budapesti kerületi önkormányzatoknak változó gazdasági környezettel és krízishelyzetek sorával kellett szembenézniük az elmúlt években, a kieső bevételeiket többek között az építmény- és telekadó emelésével próbálják pótolni.

Budapesten mindössze öt kerületben nem emelték az építményadót 2023-tól, a telekadót tíz kerületi önkormányzat hagyta változatlanul. A kerületi adók ugyanakkor 2023-at megelőzően sem voltak egységesek, így az emelés mértékében mutatkozó különbségek - 0-26 százalékos növelés - önmagukban még nem mutatják meg a helyi vállalkozói környezet komplexitását.

Nagy különbségek mutatkoznak abban az egyes kerületek között, hogy mely ingatlanokat vonják be az adózás alá. A legtöbb kerületben az ingatlan mérete alapján változik a kivetett adó 1 négyzetméterre eső fajlagos összege. Ez a különbségtétel a jellemzően kisebb ingatlant birtokló kkv-knak kedvez, míg a nagyobb méretű építményt igénylő iparágak számára nagyobb terhet jelent.

Néhány kerület az ingatlan funkciója szerint tesz különbséget az adó mértékében, és van, ahol mixelik a négyzetméter-alapú és a funkcióbeli megközelítést. Az építményadó növelése várhatóan hatással lesz a nem lakáscélú ingatlanok forgalmára, a kerületek egyedi kedvezményekkel és mentességrendszerekkel árnyalhatják a képet.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo