Ilyen még nem volt az adóbevallásnál

Rekordot döntött az eSZJA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevalláskiajánlási rendszerén keresztül az idén kétmillióan adták be személyijövedelemadó-bevallásukat, míg 2017-ben még csak 600 ezren, és jól vizsgázott a NAV legújabb bevalláskitöltést segítő programja, a kérdés-felelet mód is

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke elmondta, az adóhivatal több mint 5,6 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetet az idén, ezek jelentős része május 20-i hatállyal érvényes bevallássá vált. Az eSZJA-rendszerén keresztül beérkezett rekordszámú, kétmillió bevallásból 1,2 milliónál az adózók nem változtattak a NAV által kiajánlott tervezeten.

Ugyanakkor most is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások harmada az utolsó héten érkezett be, de ebből is kiemelkedett a két utolsó nap. Május 19-én és május 20-án is 160 ezer szja-bevallás érkezett a NAV-hoz.

A már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb újítása, a kérdés-felelet mód is bevált – hangsúlyozta Vágujhelyi Ferenc. Az április végén debütált fejlesztés lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak segít. Az érintetteknek elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges részeket a bevallásban. Nemcsak a visszajelzések pozitívak, de az éles teszt is bizonyított, hiszen három héten belül több mint négyezren használták a kitöltéshez az újfajta módszert.

Vágujhelyi Ferenc emlékeztetett, hogy 2017 óta mentesíti a NAV a magánszemélyeket a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Ezzel lezárult az a korszak, amikor azért kellett mulasztási bírságot fizetni, mert valaki nem töltötte ki a nyomtatványt vagy a határidőt követően, késedelmesen nyújtotta be azt.

Véleményvezér

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.
Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda

Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda 

Pokorni Zoltán annak idején kéz levágást ígért azoknak, akik lopnak.
Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással

Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással 

Orosz-magyar közös titkosszolgálati akció?
A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo