Megvan, kit lő tarkón elsőként az átláthatósági törvény

Ha valaki figyelmesebben is elolvassa az átláthatósági törvényt, akkor sok furcsaságot talál benne, de még ezeken belül is van ott egy igazi kakukktojás. Vajon hogyan és miért került bele az összes magyar állampolgár által adható 1 százalékos személyi jövedelemadó támogatás megtiltása. Ez aztán tényleg veszélyezteti a szuverenitást, méghozzá minden magyarét.

Az új törvénytervezet szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal korlátozhatja minden magyar állampolgár szuverén döntésének jogát, mely lehetővé teszi, hogy személyi jövedelemadónk 1 százalékát egy általunk preferált civil szervezetnek adjuk. Nagy kérdés, hogy az egyébként is sok sebből vérző jogszabálytervezet előterjesztői vajon miért emelték be az 1 százalékok ügyét.

A jegyzékre vett szervezet a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló törvény szerinti befizetett adó egy százalékának megfelelő támogatásban nem részesülhet.

Azt pedig, hogy melyik civil szervezet kerül jegyzékre, értsd az 1 százalékos támogatás halállistájára, a Szuverenitásvédelmi Hivatal dönti el a kormánnyal közösen.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal a nemzeti szuverenitás védelméről szóló 2023. évi LXXXVIII. törvény 3. §-a szerinti vizsgálati tevékenysége alapján javaslatot tesz a Kormány részére azon szervezetek jegyzékre vételére, amelyek 3. § (2) és (3) bekezdése szerinti tevékenysége Magyarország szuverenitását veszélyezteti.

A kormány nyilván azokat a civil szervezeteket fosztja majd meg az állampolgárok támogatásától, amelyek kormányellenesek, vagyis minden magyar ellenzéki gondolkodású embertől elveszik azt a jogát, hogy szabadon dönthessen személyi jövedelemadója 1 százalékáról. Hogy melyik civil szervezet lesz az első, amelyik rákerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal halállistájára borítékolható. Bárkivel kötünk ez ügyben nagy értékű fogadást. Elég csak rápillantani arra a táblázatra, amelyből kiderül, melyik volt az a civil szervezet, amelyiket a legtöbb pénzzel támogattak az állampolgárok. A NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány) összeállítása alapján a most legnépszerűbb civil szervezet tavaly tört az élre, megelőzve a hagyományosan bejáratottabb társakat. És kétségtelen majd félmilliárd forint hatalmas összeg.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo