Hogy hat a szaloncukorra a chipsadó?

A figurás édességekből már a valódi csokoládét, szaloncukorból egyre-inkább az ismert márkát választjuk. A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben azonban- bár a gyártók továbbra is odafigyelnek a minőségre, - fennáll a veszélye, hogy a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fognak fordulni.

 

Csoki Mikulás a csizmában, édességet rejtő Adventi kalendárium, csokoládé díszek és szaloncukor a karácsonyfán. A hagyományos decemberi „édes ünnepekkel" a minőségi édességek időszaka is beköszönt. A hungarikumnak számító szaloncukorból mi fogyasztók ebben a 4-5 hétben kb. 4000 tonnányit vásárolunk. Az áruházak polcairól ilyenkor kerül a csizmákba az a 738 tonnányi szezonális édesség is, amely az éves csokoládé figura forgalom felét adja, és amelyre közel 2,5 milliárd forintot költöttek a magyar családok 2010-ben. Manapság már elsősorban a minőségi termékeket választjuk: a szaloncukorból a márkás, csokoládéból készült, esztétikus kiszerelésű állótasakos vagy dobozos kiszerelést, a figurás édességekből pedig főleg a tejcsokoládéból készült Mikulásfigurákat. A bizonytalan gazdasági környezet ellenére a gyártók továbbra is kiemelten figyelnek a minőségre.

„Hazánkban a tavalyi évben a gazdasági válság ellenére is stabil maradt a kereslet a karácsonyi szezonális édességek iránt." - mondja Sánta Sándor, az Édességgyártók Szövetségének elnöke. „Nagyon örülünk annak, hogy az elmúlt négy évben a fogyasztók preferenciája a minőségi termékek irányába mozdult el, a figurás édességek esetében egyértelműen a csokoládé termékeket preferáljuk és a szaloncukrok estében is elindult ez a folyamat. A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben azonban- bár a gyártók továbbra is odafigyelnek a minőségre, - fennáll a veszélye, hogy a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fognak fordulni- tette hozzá a szakember. (A népegészségügyi termékadóról itt olvashat bővebben.)

A hungarikumnak számító szaloncukorból például fejenként egy tasak, összesen pedig kb. 4000 tonna, elsősorban zselés, vajkaramellás, marcipános, kókuszos, újabban pedig diós, mandulás, mogyorós, feketeerdő ízesítésű édesség kerül nemcsak a karácsonyfákra, hanem egyre inkább kínáljuk fogyasztásra. Erre az édességre összesen közel 5 milliárd forintot költünk. Vásárlásaink jelentős részében tasakos terméket választunk, kisebb hányadában pedig kimérve vagy dobozban vesszük meg a fáravalót. Viszonylag rövid történetük ellenére a csokoládé figurák Magyarországon óriási népszerűségnek örvendenek, amit az is jól mutat, hogy a 2010. évi karácsonyi szezonban összesen 493 tonnányi figurás édességet vásárolunk, amelyekre 1,6 milliárd forintot költöttünk.

Az Édességgyártók Szövetségének tájékoztatása szerint a gyerekek csizmáiba kerülő klasszikus Mikulás figurákra ilyenkor mintegy 1,34 milliárd forintot, a növekvő népszerűségű, Adventi kalendáriumokra 278 millió forintot költünk, míg 256 millió forintot fordítunk az olyan üreges csokoládé figurákra, mint például a csoki díszek és egyebek. Vásárlásaink szerkezetében, mind a szaloncukroknál, mind pedig a figurás édességek esetében „minőségi változást" figyelhetünk meg. A statisztikák szerint ugyanis a 2010 karácsonyán értékesített édességek mennyiségének 67% (494 tonna), értékének pedig már 84% százaléka (2,07 milliárd Ft) a valódi csokoládéból készült termékekből származott.

„A figurás édességek fogyasztásának fele a karácsonyi szezonra esik, ami azt jelenti, hogy ezen édességeket időben koncentráltan fogyasztjuk el. Ezért fontos az, hogy a fogyasztók ne csak az ár, de a minőségi szempontok figyelembevételével döntsenek." - emelte ki Sánta Sándor. „Az élelmiszerbiztonsági előírásoknak megfelelő, minőségbiztosítási rendszerek előírásai alapján, jó minőségű és ellenőrzött alapanyagokból, megfelelő műszaki technológiával gyártott és szállított termékek fő ismertetőjegye a márka, a csomagolás és az ismert gyártó." - tette hozzá a szakember.

„Kutatásunk eredménye szerint minden negyedik „elkötelezett" és minden második „átlag" fogyasztó vásárlás csökkentést tervez. - mondta Pintér Erika, a Trend International Piackutató Kft ügyvezető-tulajdonosa. - Az „elkötelezett fogyasztók" döntően ragaszkodnak a minőséghez, és nem fordulnak az olcsóbb termékek felé, míg az „átlag" fogyasztók fele viszont várhatóan olcsóbb terméket választ, bár a minőségről többségük nem szeretne lemondani. - tette hozzá a szakember.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo