Hiába tanulnánk, nincs már pénz

Leállt a napokban a hátrányos helyzetű térségekben élők képzését, elhelyezkedését segítő Lépj egyet előre! elnevezésű országos program - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.

A program vidéki munkatársait egy héttel ezelőtt levélben értesítették, hogy a továbbiakban nincs szükség rájuk. Ennek oka a források elapadásával magyarázható, mert kellő helyen és időben nem mérték fel az igényeket, hogy mennyi pénzből mire is futja.

Az előzetes tervek szerint a program egyik alapvető célja az volt, hogy olyan hiányszakmákban biztosítson képzést, amelyekben a magyar vállalkozások nem találnak megfelelő szakképzett munkaerőt. Egyes becslések szerint ma mintegy 30 ezer állás betöltetlen, ilyen és hasonló okokból hazánkban.  

Csak a Dél-Dunántúlon négy mentor állása szűnt meg. Az ő dolguk volt felkutatni, tanulásra bírni és nyomon követni a hátrányos térségekben élő embereket azért, hogy piacképes végzetséghez, munkához jussanak.

A tervek szerint 2009 végéig a Baranya, Somogy, Tolna alkotta régióban háromezren vettek volna részt az általános iskola befejezését jelentő, érettségit vagy szakmát adó képzéseken. Baranyában százak nem kapták meg ehhez a támogatást, vagy már végeztek ugyan, de nincs, aki segítené őket az elhelyezkedésben.

A programot irányító Foglalkoztatási és Szociális Hivataltól az elmúlt héten sokan rendkívüli szabadságra mentek - olvasható a baranyai napilapban.

Más források is elapadtak, hiszen ugyanezen okokból már csak októberig lehet pályázni a települési szilárdhulladék-lerakókat érintő programra.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo