Hatodszor is a magyarországi Henkel a „Best Performing Company”

Hatodik alkalommal nyerte el a Henkel Magyarország Kft. a Henkel Central Eastern Europe (HCEE) legjobb teljesítményt nyújtó vállalatai számára 9. alkalommal kiírt „Best Performing Company 2002” díjat. A trófeát Dr. Friedrich Stara, a Henkel CEE elnöke Budapesten adta át a Henkel Magyarország felső vezetői csapatának, és hangsúlyozta, hogy a díj elnyeréséhez a Mosószer üzletág teljesítménye döntő mértékben járult hozzá, amiért Mayer Tamás üzletág-igazgatónak külön köszönetet mondott. A hazai Henkel 15 ország 24 vállalata közül bizonyult ismét a legeredményesebbnek.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A magyarországi Henkel 206 millió eurós értékesítési árbevétele 2002-ben 10,9 %-kal haladta meg az egy évvel korábbi 185,9 millió eurós teljesítményét. Deák Ferenc elnök-vezérigazgató a díjátadás alkalmából elmondta, hogy a sikert a magyar vállalat a tavalyi év kedvezőtlen makrogazdasági folyamatai és a forint szokatlanul erős árfolyama közepette érte el. Mindennek tükrében különösen értékes az export 11,5%-os növekedése és az összes értékesítésen belüli arányának 38%-ra való emelkedése az elmúlt évihez képest.

2002-ben a Henkel csaknem kétmilliárd forint értékű beruházással ismét bővítette magyarországi gyártókapacitásait, ami további új munkahelyek létesítését tette lehetővé. A magyar vállalat foglalkoztatottainak száma első ízben haladta meg az 1000 főt.

A bécsi székhelyű Henkel CEE 2002-ben felülmúlta előző évi kiváló teljesítményét és minden üzletágban tovább erősítette Közép-Kelet-Európában jelentős piaci pozícióit. 818 millió eurós árbevétele 8,5%-os növekedést jelent az elmúlt évihez képest. Az alkalmazottak száma 1152 fővel bővült, és elérte az 5943 főt.

A Henkel Central Eastern Europe vállalatai

A Henkel CEE legfontosabb leányvállalatai: Henkel Austria (Ausztria), Henkel Balti (Észtország), Henkel Eesti (Észtország), Henkel Latvia (Lettország), Henkel Lietuva (Litvánia), Henkel CR (Cseh Köztársaság), Henkel Croatia (Horvátország), Henkel Magyarország (Magyarország), Henkel Merima (Szerbia és Montenegro), Henkel Polska (Lengyelország), Henkel Romania (Románia), Henkel Slovensko (Szlovákia), Henkel Slovenija (Szlovénia), Henkel Bulgaria (Bulgária), Henkel Jugoslavija (Szerbia és Montenegro), valamint az ukrajnai Henkel Ukraine, Henkel Bautechnik és Henkel Uzhgorod.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo