Határidő közeleg a magyar vállalatok számára - a cég létesítményeibe is beléphet a hatóság

Az egyre közeledő októberi 20-i határidő már hosszú ideje lázban tartja a magyar vállalkozói szférát. Eddig kell ugyanis az első EPR-bevallásokat megtenni. Még sok részletkérdés rendezetlen egyelőre, de az már most látszik, hogy nem éri meg trükközni vagy lapítani. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.

Mi történik a bliccelőkkel?

Sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy ők maguk is az EPR hatálya alá tartoznak. De bizonyosan akadnak olyanok is, akik jobb tudomásuk ellenére tervezik elsunnyogni az EPR-re vonatkozó első bevallási-befizetési kötelezettségeket. Mire számíthatnak ők?

„Az ellenőrzések a kezdeti időszakban várhatóan a rendszert szándékosan megkerülő vállalkozások és az általuk elkövetett jogszabálysértések feltárására és azonosítására, ezzel összefüggésben pedig a jogsértő vállalkozók jogkövetésének kikényszerítésére fognak irányulni” – véli a Jalsovszky szakértője.

Így az első hónapokban vélhetően csak kisebb hangsúlyt fog kapni a kötelezettségek teljesítésének teljeskörű, aprólékos vizsgálata. Ez ugyanakkor nem jelenti, hogy ne kellene komolyan venni a kötelezettségek megfelelő, legjobb tudásunk szerinti teljesítését.

Mulasztás vagy hibás teljesítés esetén vélhetően az elsődleges jogkövetkezmény a mulasztás pótlására vagy a hibás teljesítés korrigálására való felhívás lesz. Eredménytelen felhívás esetén – a jogsértés jellegétől függően – a hatóság mindaddig felfüggesztheti az adott körforgásos termék forgalomba helyezését, amíg a vállalkozó a regisztrációs vagy a fizetési kötelezettségének eleget nem tesz.

A fentiek mellett az is előfordulhat, hogy úszni fogunk a szemétben, mert az ún. koncessziós hulladékot a MOHU Zrt. koncessziós alvállalkozója vagy az adott regionális szerv regisztráció hiányában nem szállítja el.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo