Hatalmas pakkot kapunk - sűrű hét jön Magyarországon

A monetáris tanács kamatdöntő ülést tart, emellett több statisztikai adat is megjelenik a következő héten.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kiemelt figyelem övezi a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülését, miután januárban 4,7 százalékra ugrott az infláció, majd Nagy Márton, az MNB alelnöke kijelentette: a jegybank kész minden eszközt bevetni, hogy visszaterelje az inflációt a toleranciasávon belülre. Előző, januári ülésén a monetáris tanács nem változtatott sem az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, sem a kamatfolyosón. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll. Elemzők szerint a jegybank egyelőre nem változtat sem az alapkamaton, sem az egynapos betéti kamaton.

Lakásépítések, keresetek

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal a lakásépítések és építési engedélyek negyedik negyedévi és tavalyi egész éves adatait. A tavalyi első három negyedévben 10 302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 27 388 volt, 2,7 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában. A harmadik negyedévben 3830 lakást adtak át, 3,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma 6,7 százalékkal, 9161-re nőtt.

Kép:Pixabay

Szerdán jelenik meg a keresetek tavaly decemberi és egész éves alakulásáról szóló jelentés. A tavalyi év első tizenegy hónapjában a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 374,5 ezer forint volt a bruttó havi átlagkereset, 10,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Novemberben a nem rendszeres kereseti elemek - jutalom, prémium - kifizetésének köszönhetően a bruttó átlagkereset 403 500 forint volt, 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 14,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo