Háromszoros értékhatár a betétbiztosításokra

Egymillió forintról hárommillió forintra nőtt a betétbiztosítás kártalanítási értékhatára az idei év elején. E törvénymódosítás eredményeképpen a teljes hitelintézeti megtakarításon belül a korábbi arány közel másfélszeresére, 40%-ra nőtt az OBA által védett betétállomány aránya.

Az OBA 2002. évi mérlegének főösszege a tavalyihoz képest 17% százalékkal, 42 milliárd forintra növekedett. A forrás oldal szinte teljes összege saját tőke, eszközeinek pedig 87%-a likvid eszköz. A 2002. évi mérleg szerinti eredmény 6 milliárd forintot tett ki, amely nagyobb az előző évi eredménynél (5 milliárd forint).

Az OBA tagsága - 231 betétgyűjtési engedéllyel rendelkező hitelintézet – a díjbevallások alapján 7891 milliárd forint megtakarítás állománnyal rendelkezett. Ez mintegy 13%-kal haladja meg az előző év végi állományt (6966 milliárd forint).

A teljes hitelintézeti megtakarítás állomány 90%-a a banki (bankok és lakástakarék-pénztárak), 10%-a pedig a szövetkezeti szektorban (takarék- és hitelszövetkezetek) képződött. Néhány év távlatában figyelemre méltó aránynövekedés tapasztalható a szövetkezeti szektor javára: 1995-ben a szövetkezeti szektor aránya még csak 6% volt. Még látványosabb a szövetkezetek térnyerése a betétek bő 10%-át kitevő takarékbetéteken belül: részesedésük itt meghaladta a 40%-ot 2002 végén.

A beérkezett díjbevallások alapján megállapítható, hogy 2002 végén a hitelintézeteknél elhelyezett betét, illetve értékpapírszerű megtakarítások teljes állományának 81 %-a tartozott a betétbiztosítás, 4%-a az állami garancia védőernyője alá. A fennmaradó 15%-ot nem védte betétbiztosítás vagy állami garancia.

2002 december 31-én az OBA elméleti kártalanítási kötelezettsége 2263 milliárd forint volt az akkori egymillió forintos betétbiztosítási értékhatár alapján. (Ekkora lett volna a valamennyi hazai hitelintézet egy időben történő bukása esetén kifizetendő összes kártalanítás.) 2003 elejére – a január 1-jén hatályba lépett hárommillió forintos értékhatár miatt – ez az állomány 41%-kal, 3186 milliárd forintra nőtt.

A fentiek eredményeképpen a hitelintézeti megtakarítás-állományon belül az OBA elméleti kártalanítási kötelezettségének aránya 28%-ról 40%-ra nőtt. Az egyre kisebb súlyú állami garanciával együtt így a hitelintézeteknél elhelyezett megtakarítások 44%-a vált védetté valamilyen formában.

A betétesek kártalanítására rendelkezésre álló vagyon alapvetően két bevételi forrásból származik: egyrészt a tagintézetek által a tárgyévben befizetett betétbiztosítási díjból, másrészt a korábban befizetett díj állampapírba való befektetésének hozamból. Hozzájárult a vagyon gyarapodásához az is, hogy az elmúlt két évben nem volt kártalanítási kifizetéssel járó hitelintézeti csőd. A 2001. év végéhez képest a kártalanítási vagyon közel 20%-kal (37,4 milliárd forintra) növekedett. A 6,1 milliárd forintos éves vagyonnövekedés 54%-a származott a tagintézetek által fizetett díjból, 46%-a pedig az állampapír befektetésből.

A kártalanítási vagyon és az elméleti kártalanítási kötelezettség állomány hányadosa (a fedezettségi mutató) a betétbiztosító intézmény vagyoni helyzetét, más szóval „feltöltöttségét” jellemzi. Ez a mutatószám - döntően a biztosítási értékhatár hárommillió forintra való emelése miatt - a korábbi 1,6 %-ról 1,17 %-ra csökkent 2002 elejére. Nemzetközi összehasonlításban az 1-1,5%-os sávba eső fedezettség - a magyarhoz hasonlóan stabil hitelintézeti rendszert feltételezve - jónak minősül.









Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo