Háromszázmillió a versenyképesség növelésére

A kis- és középvállalkozások versenyképességét növelő tudás- és ismeretanyag megszerzésére 300 millió forintos kerettel pályázatot írt ki a GKM.

A pályázat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése és nemzetközi piaci térnyerésének elősegítése korszerű tudás- és ismeretanyag elsajátítását biztosító, bármely hazai és határon túli vállalkozás számára térítésmentesen igénybe vehető projektek révén. (A versenyképességet növelheti az is, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 65 milliárd forint jut az innovációra)

A pályázaton a magyarországi székhelyű, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek - országos és regionális gazdasági érdekképviseletek, gazdasági kamarák, szakmai szövetségek, egyesületek, alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok, jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások, kistérségi társulások, felsőfokú oktatási intézmények - vehetnek részt.

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg összességében 300 millió forint, amelynek forrásfedezetét a Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat biztosítja. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. A pályázatok benyújtási ideje: november 15.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo