Három éve nem láttak ilyet a németek

Az előzetesen közölttel összhangban közel hároméves mélypontra lassult a németországi infláció márciusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett végleges adatai szerint.

Márciusban a fogyasztói árindex 2,2 százalékkal, 2021 májusa óta a legkisebb mértékben haladta meg az egy évvel korábbit. Egy hónappal korábban, februárban 2,5 százalékon állt az infláció Németországban.

Mélyponton az infláció
Mélyponton az infláció
Fotó: Depositphotos

Havi bázison ugyancsak az előzetesen közölttel összhangban 0,4 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex márciusban, miután februárban is azonos mértékben, 0,4 százalékkal emelkedett.

Németországban az energiaárak 2,7 százalékkal estek márciusban az egy évvel korábbihoz képest, miután februárban kisebb mértékben, 2,4 százalékkal csökkentek, míg az élelmiszerárak 0,7 százalékkal maradtak el a tavaly márciusitól, egy hónappal korábban, februárban azonban még 0,9 százalékkal emelkedtek éves szinten.

A gyakran volatilis energiaárak és élelmiszerárak nélkül számított maginfláció márciusban 3,3 százalék, 2022 júniusa óta a legalacsonyabb volt a februári 3,4 százalékot követően.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex-emelkedés márciusban éves bázison 2,3 százalékra csökkent a februári 2,7 százalékról, havi bázison pedig márciusban is a februárival megegyező 0,6 százalékos volt.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo