Hagyománnyá vált a feketemunka

Megfelelő érdekeltségi és ösztönzőrendszer kell ahhoz, hogy legálisan vállaljanak munkát, akik ma nem ebből élnek - hangoztatta az új szociális és munkaügyi miniszter, amikor csütörtökön bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Szűcs Erika közölte, százezrek élnek úgy, hogy csak kivesznek a társadalmi jövedelmekből, de azokhoz már nem tesznek hozzá semmit. Mint mondta, ez azért is problémát jelent, mert ez a fajta életforma ma már hagyományozódik a családokban. Mint elmondta, a mai Magyarországon a politikai közbeszéd a munkahelyteremtésről beszél, ugyanakkor figyelmen kívül hagyják a "foglalkoztathatóság" kérdését, vagyis az alulképzettséget. 

El akarja érni, a társadalom nézzen szembe azzal a problémával, hogy "a munkaerő-tartaléka nehezen mozgósítható egy korszerű, fejlett gazdaság megvalósítására" - hangoztatta. Ezzel utalt arra, hogy a jelenlegi, mintegy 440 ezer regisztrált munkanélküli közül 230 ezernek legfeljebb 8 általános iskolai végzettsége van, és ez is szerepet játszik abban, hogy nem tud elhelyezkedni. 

Szűcs Erika azt mondta, legfontosabb miniszteri feladatának és felelősségének az "út a munkához"-program menedzselését, eredményes célba juttatását tartja. (Jutalmazásra és büntetésre egyaránt szükség van a magyarországi fekete- és szürkegazdaság visszaszorítása érdekében.)

Ne ragadjunk bele a reménytelenségbe

A hátrányos helyzetben élőkre utalva úgy vélte, közös társadalmi felelősség, hogy a mai fiatal nemzedék ne ugyanúgy éljen, ahogy a szüleik. "Védjük meg attól, hogy belenőjön és beleragadjon a reménytelenségbe és a szegénységbe, hogy fokozódjon a szembenállás a társadalom szerencsésebb és hátrányosabb helyzetű része között" - fogalmazott a politikus, aki korábban az ország egyik legelmaradottabb térségében lévő városban, Miskolcon volt a szociális ügyekért felelős alpolgármester. 

Tárcája élén határozottan képviselni fogja a területi különbségek miatt a pozitív diszkrimináció szükségességét - mondta, jelezve: a területi különbségek még mindig növekednek, és ez már nemcsak a jövedelmekben jelenik meg, hanem a szociális szolgáltatások minőségében, kiterjedtségében, elérhetőségében is. 

Magyarországot nem lehet kettévágni, nem lehet a problémákat az egyik részébe koncentrálni, a jó dolgokat meg a másikba - hangoztatta, hozzátéve: missziónak tekinti ennek a gondolkodásnak az elterjesztését. 

Jövőbeli miniszteri munkamódszeréről szólva azt mondta, az ügyeket, a problémákat szívvel-lélekkel közelíti majd meg, de azokat a hűvös racionalitás segítségével kívánja megoldani. Mint hozzáfűzte: az említett problémamegoldó módszere eddig bevált. 

Újságírói kérdésre megerősítette, változtatna a távoltartás intézményének (az erőszaktevő családtag eltávolítása) törvényben elfogadott formáján. Úgy fogalmazott: azt újra elő kell venni, különösen akkor, ha komolyan akarják venni a nők helyzetének a javítását. (Megközelíti a 100 milliárd forintot az az összeg, amit a gazdaság "kifehérítésére" indított akciók egyike, az illegálisan foglalkoztatottak felderítése hozott az államkasszának.)

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo