Ha nem fizet az adós, akkor a leghatékonyabb a fizetési meghagyás a pénz visszaszerzésére

Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, elsősorban követeléskezelők, közműcégek, mobilszolgáltatók. Az esetek túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti tartozást akartak beszedni.

Kissé nőtt az ellentmondások száma, a követelések 6,3 százalékát vitatták a kötelezettek (az adósok). Ilyenkor a fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezője dönthet arról, hogy lemond a követeléséről vagy bíróságon folytatódik az eljárás. Jogerőre emelkedett fizetési meghagyás alapján tavaly 328 ezer végrehajtás indult, ez 11 százalékkal kevesebb mint 2021-ben.

Ha fizetési meghagyás érkezik, át kell venni

Ha valaki fizetési meghagyást kap, mindenképp vegye át, mert az a legrosszabb, ha nem foglalkozik vele. Ha ugyanis másodszorra sem veszi át a hivatalos iratot, akkor a fizetési meghagyást öt munkanapon belül kézbesítettnek tekintik, és az jogerőre emelkedik. Ha valaki nem ért egyet a követeléssel, például azért, mert túl nagy összeg szerepel benne vagy időközben már rendezte a tartozást, ellent kell mondania, amelynek nincsen díja – mondja Tóth Ádám, a MOKK elnöke.

Természetes személyeknek ellentmondani szóban bármelyik közjegyzőnél, postai úton pedig annál a közjegyzőnél lehet, aki a fizetési meghagyást kibocsátotta. A jogi személyek és az e-ügyintézési törvény szerint elektronikus ügyintézésre kötelezettek kizárólag elektronikusan, a MOKK rendszerén keresztül terjeszthetik elő ellentmondásukat. Ellentmondani csak a fizetési meghagyás kézhezvételétől számított tizenöt napig lehet, azt követően a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és a tartozás végrehajthatóvá válik. Ha a fizetési meghagyás címzettje a határidőn belül nem vitatja a követelést, úgy kell tekinteni, hogy elismerte a tartozást. Amennyiben ugyanakkor a kötelezett határidőn belül ellentmond, akkor a fizetési meghagyás egyrészt hatályát veszti, másrészt a nemperes eljárás perré alakul át, és bíróságon folytatódhat.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo