Giga termelői áremelkedés Németországban

Németországban soha nem látott mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban éves összevetésben.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy júliusban a termelői árak 37,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Júniusban 32,7 százalékos, májusban 33,6 százalékos, áprilisban 33,5 százalékos, márciusban 30,9 százalékos, februárban 25,9 százalékos, januárban pedig 25 százalékos éves szintű emelkedést jegyeztek fel.

Ilyen sem volt még (Fotó: Depositphotos)

A havi áremelkedés júliusban 5,3 százalékos volt a júniusi, 0,6 százalékos emelkedést követően.

Az elemzők szerényebb, 32 százalékos éves, és a júniusival megegyező, 0,6 százalékos havi termelői áremelkedésre számítottak júliusra.

Júliusban az energiaárak évi 105 százalékkal, havi összevetésben pedig 14,7 százalékkal nőttek. Az éves növekedésen belül az elosztóhálózati földgáz ára 163,8 százalékkal, az elektromos áramé pedig 125,4 százalékkal emelkedett.

Tavaly átlagosan 10,5 százalék volt a termelői áremelkedés Németországban, miután 2020-ban 1 százalékos csökkenést jegyeztek fel 2019-hez viszonyítva. Tavaly átlagosan 24,8 százalékkal nőttek az energiaárak az előző évi 4 százalékos csökkenés után, a földgáz ára 41,7 százalékkal emelkedett, míg az elektromos áram 25,1 százalékkal drágult 2021-ben. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo