Garantáltan nem lesz unalmas a jövő hét

Több statisztika is megjelenik, közöttük az októberi infláció, a szálláshelyek szeptemberi forgalma, a külkereskedelem szeptemberi teljesítménye.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalom szeptemberi előzetes statisztikáját. A kivitel értéke 8,3 milliárd eurót (2945 milliárd forint), a behozatalé pedig 9,1 milliárd eurót tett ki augusztusban, így a termék-külkereskedelmi hiány 751 millió euró volt.

A kivitel volumene 3,6 százalékkal kisebb, a behozatalé 6,9 százalékkal nagyobb lett a nyár utolsó hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. Idén január-augusztusban a kivitel értéke 77,5 milliárd euró, a behozatalé 74,8 milliárd euró volt, a külkereskedelmi mérleg többlete 2,7 milliárd eurót tett ki. Az első nyolc hónapban az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 15 százalékkal, a behozatalé 14 százalékkal emelkedett.

Kedden jelenik meg a fogyasztói árak októberi alakulásának adata, és a kereskedelmi szálláshelyek szeptemberi forgalma. Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az emelkedés megegyezik az elemzők előzetes várakozásával. Ennél magasabb inflációt kilenc évvel ezelőtt, 2012 októberében mértek utoljára. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,2 százalékkal nőttek.

Augusztusban a külföldi és belföldi vendégek együttesen 24,2 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint az előző hónapban, és 11,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A járvány előtti, 2019. augusztusitól viszont 24,3 százalékkal elmaradt a vendégéjszakák száma.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo