Fontosak a sertések Magyarországnak

Jelentős stratégiai területnek nevezte a sertéságazatot az Agrárminisztérium államtitkára.

A sertéságazat fontos stratégiai terület, ezért jövőbeli cél az ágazat további fejlesztése, hogy meghatározó szerepe legyen a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésében, az exportpiacok bővítésében, a munkahelyteremtésben, valamint a helyi gazdaságfejlesztésben – mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Városföldi Agrárgazdaság Zrt.-nél tett látogatáson.

Erdős Norbert kifejtette, március végéig a Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázaton összesen 142 pályázat részesült pozitív elbírálásban 69 milliárd forint értékben, de további 200 milliárd forint körüli összegben születhet még támogatói döntés. Hozzátette, áprilisban a kisebb állattartó telepek előtt nyílik meg pályázati felhívás 30 milliárd forint keretösszeggel. Emlékeztetett, hogy a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési időszakban a vidék több mint 4500 milliárd forintos forrásból és az elérhető legnagyobb, nyolcvanszázalékos állami kiegészítés mellett fejlődhet.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo