Fodornak nem kell Gyurcsány programja

Az SZDSZ elutasítja Gyurcsány Ferenc cselekvési programját - jelentette ki a párt elnöke az ügyvivői testület Rácalmáson tartott kétnapos ülését követő szombati sajtótájékoztatóján Dunaújvárosban. "Az SZDSZ álláspontja az, hogy ez a program nem az ország túlélésének a programja, hanem Gyurcsány túlélésének a programja" - mondta Fodor Gábor pártelnök.

A miniszterelnök által közzétett tervezetről szólva leszögezte: nem tartják alkalmasnak arra, hogy az ország előtt álló problémákat megoldja és az ország előtt álló feladatok megoldásában segítsen. Fodor Gábor szerint tartalmi és hitelességi okai vannak az elutasításnak. "Az egész cselekvési tervet áthatja az államközpontúság (...), azt is mondhatnám, hogy az az államközpontúság, amely a Kádár-rendszerre jellemző volt, visszaköszön ebből a programból" - mondta.

A gazdaság és a polgárok szabadságának növelésével szemben az állami szerepvállalás mértékének növelése elfogadhatatlan a liberálisok számára - tette hozzá az SZDSZ elnöke. A miniszterelnök adóreformmal kapcsolatos elképzelése, jelentős pénzek átcsoportosítása a gazdaság fehérítésével Fodor Gábor szerint "teljes egészében megalapozatlan". Ezzel kapcsolatosan utalt a pénzügyminiszter korábbi nyilatkozatára, amely szerint ez a fehérítés 50-70 milliárd forint nyereséggel járhat. "De hogy három éven keresztül 1.000 milliárd nem, az biztos" - mondta az SZDSZ elnöke. (A külföldi elemzők és magyar vélemények szerint is szinte lehetetlen a fehérítés...)

Fodor szerint felelős ellenzékként érdemben kívánnak véleményt mondani, egyértelműen le kívánják szögezni, hogy a támogatható elemek mellett is a program összességében nem támogatható, mert az ország bajaira nem ad választ. Arra az újságírói kérdésre, amely a költségvetés parlamenti megszavazására vonatkozott, Fodor Gábor kitérő választ adott, arra hivatkozva, hogy a büdzsét ezután fogja a parlament elé terjeszteni a miniszterelnök.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo