Fizessenek több adót a gazdagok, ki nem találnák ki mondja

Bemutatta a következő pénzügyi évre vonatkozó költségvetési javaslatát Joe Biden amerikai elnök Philadelphiában.

A javaslat hosszú távú célként azt is tartalmazza, hogy 10 év alatt 3 ezer milliárd dollárral csökkentsék az államháztartás hiányát, emellett megemelné azok adóterheit, akik évi 400 ezer dollárnál (mintegy 145 millió forint) többet keresnek.

Merre tovább? (Forrás: MTI/MTVA)
Merre tovább? (Forrás: MTI/MTVA)

A javasolt költségvetés kiadási oldala 6883 milliárd dollárral (körülbelül 2500 milliárd forint) számol az októberben kezdődő pénzügyi évben a 2022-es 6200 milliárdos kiadásokat követően. Az elnöki javaslatban 5040 milliárd dolláros bevételi előirányzat és 1843 milliárd dolláros deficit szerepel.

A dolgozó emberek, mint Önök, túl hosszú ideje megszakadnak, míg a gazdaság az út szélén hagyja őket, míg a csúcson lévők mindent megúsznak - mondta többnyire munkásokból álló hallgatóságának az amerikai elnök.

A javaslat heves ellenállásba ütközött a Republikánus Párt részéről, amelynek a tavaly novemberi félidős választásokon sikerült többséget szereznie a képviselőházban. Kevin McCarthy házelnök felelőtlennek nevezte Biden javaslatát, amely szerinte szélsőbaloldali kiadásokat tartalmaz, amelyek a jelenlegi inflációt és adósságválságot is okozták.

Szeretném világossá tenni, hogy készen állok bármikor találkozni a házelnökkel, akár holnap, ha nála van az ő javaslatuk. Tegyük le az asztalra, nézzük, ők mit akarnak csinálni, én mit szeretnék, és lássuk meg, miben tudunk megállapodni - fogalmazott Biden.

Az elnök a kiadások növelését és a deficit csökkentését a milliárdosokra kivetendő 25 százalékos minimumadó bevezetésével és a tőkejövedelmek 20 százalékos adójának megduplázásával finanszírozná. Emellett felszámolna olyan adócsökkentéseket, amelyeket még Donald Trump előző elnök vezetett be. Négyszeresére emelné például a jelenleg 1 százalékos terhet, amely a részvény-visszavásárlásokat sújtja.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo