Figyelem: változások áprilistól!

Egyedi regisztrációs adó-megállapítás, költségtérítés a kórházba autóval eljutóknak, és támogatás a biomasszát tüzelő gazdáknak - egyebek mellett az ezekről szóló jogszabályok is hatályba lépnek április 1-én.

Az adótörvényeket múlt év novemberben módosító törvénycsomag része volt regisztrációs adóról szóló törvény kiegészítése is. Ekkor került bele ebbe a törvénybe az adó különös szabályok szerinti megállapítása, ezzel a lehetőséggel április 1-től lehet élni. Aki használt gépjárművet hoz be az országba és sokallja a hengerűrtartalom, valamint a környezetvédelmi osztályba sorolás szerint kivetett - általános szabályok szerinti - adót, az kérheti a különös szabályok szerinti adómegállapítást. Ennek a költségét azonban meg kell fizetnie a kérelmezőnek.

Szintén április 1-től módosul az a kormányrendelet, amely a különféle, környezetvédelemhez kapcsolódó hatóságok kijelölését szabályozza. Szó van benne arról, hogy például melyik regionális környezetvédelmi hatóságnak kell eljárnia egy autópálya- vagy vasút építésénél.

A kormány még tavaly rendelkezett a közalkalmazotti álláshelyek pályázatairól. A módosítás kimondja, hogy a pályázatban szereplő határidőket a kormány személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szolgáltató központjának honlapján történt közzétételtől kell számítani. Az önkormányzatok a helyben szokásos módon is közzé tehetik a pályázatokat, de a határidőket nem ettől kell számítani.

Akik nem juthatnak el a kórházba közforgalmi közlekedési eszközzel, azok költségtérítést kaphatnak az autó használata után. Ennek az összege azonban nem lehet több, mint a legolcsóbb vonat- vagy buszmenetjegy ára. Az erről szóló kormányrendelet is április 1-től hatályos.

A mezőgazdasági energiafelhasználás megújítására kiírt pályázatokat április 1-től május 2-ig lehet benyújtani. Támogatás jár biomassza kazán vásárlására és a kapcsolódó szerelvények (vezérlés, hőcserélő stb.) vásárlására és beszerelésére.

A közúti járművek forgalomba helyezését szabályozó rendelet kimondja, hogy április 1-től nem adható ki európai típusjóváhagyás azokra az LPG üzemanyagú kocsikra, amelyek nem felelnek meg a részletesen felsorolt követelményeknek.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo