Ezért ne vegyünk földlabdás fenyőfát

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, hiányra mégsem kell számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban és a kiváló minőség is garantált a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének közös körképe szerint.

A legszebb és legfrissebb fenyőkért érdemes lesz felkeresni a termelői fenyővásárokat, amelyek néhány hét múlva indulnak.

Magyarországon mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyében, de az Északi-középhegységben – a Mátra és a Bükk környékén –, valamint Nógrád megyében.

A választékban továbbra is megtalálgató a luc-, a nordmann, coloradói jegenyefenyő (Abies concolor), mely a legjobb illatú, a hosszútűs feketefenyő és az ezüstfenyő.

Lesz elég fenyő
Lesz elég fenyő
Fotó: Depositphotos

Magyarországon évente 1,8-2 millió fenyő talál gazdára a karácsony előtti időszakban, ennek mintegy 80 százaléka nordmann.
A fenyővásárok jellemzően december elején kezdődnek és egészen szentestéig tartanak. A vásárlást azonban nem érdemes halogatni, december első napjaiban még biztosan széles kínálat közül választható ki a megfelelő fenyő.

A vásárlást követően érdemes hűvös helyen tartani a fát, vízbe tenni azonban nem szükséges, hiszen a kivágott fa már nem vesz fel ilyenkor vizet – tanácsolják a szakmai szervezetek.

A közleményben felhívják a figyelmet arra is, hogy nem érdemes földlabdás fenyőt venni, mert ezeket a karácsonyfa ültetvényeken nem „iskolázzák” és nem ültetik át megfelelő időközönként így kiültetésük rendkívül kockázatos, többnyire sikertelen.

Kitértek arra is, a vágott fenyők nem erdőpusztításból, hanem erre a célra telepített ültetvényből származnak, és oxigént termelnek, míg a műfenyők előállítása komoly környezeti terhelést okoz.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo