EU: alig csökken a munkanélküliség

Az eurózónában novemberben nem változott a munkanélküliségi ráta októberhez képest, nőtt viszont a termelői árindex.

Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint az eurózónában a novemberi termelői árindex 0,8 százalékkal nőtt októberhez viszonyítva, míg éves szinten az emelkedés 4,1 százalék volt. Mindét mutató hat hónapja a legmagasabb növekedést mutatta.

A havi és az éves szintű növekedésre vonatkozó adat megegyezett a szakértők által várttal: az emelkedésért elsősorban az energiaárak növekedése a felelős; e tényező nélkül havi szinten az ipari termelői árak 0,1 százalékkal nőttek, és 3,2 százalékkal éves viszonylatban.

Az Eurostat beszámolt arról is, hogy a tavaly novemberi euróövezeti munkanélküliségi szint 7,2 százalék volt, nem változott októberhez képest. A szakértők 7,1 százalékos rátát valószínűsítettek. 2006 novemberében a munkanélküliségi szint magasabb, 7,9 százalék volt. (Tavaly a szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 922 000, a munkanélkülieké 316 000 fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt Magyarországon.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo