A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője ennek ellenére úgy véli, hogy még abban az esetben sem szükségszerű valamennyi foglalkoztatási formát kivonni a megbízási/vállalkozási jellegű jogviszonyok ernyője alól, ha annak akár csak kisebb része is hasonlít a munkaviszonyra, mivel az a foglalkoztatottak választási lehetőségét is csökkentené. Inkább egy olyan védelmi háló kialakítására lenne szükség, ami kezeli az erőfölényben lévő nagyvállalatok és az egyéni vállalkozók közötti egyenlőtlenséget. Ilyen lehet például a meghatározott minimum óradíj is, vagy egy „köztes” kategória létrehozása, amely értékeli a felek egymással szembeni erőfölényét.
Kevesen vitatják ugyanis, hogy ilyen esetben az önfoglalkoztatottnak nincs reális alkupozíciója a nagyvállalati megbízóval szemben, tehát például nem tudja a szolgáltatás árát megemelni. Ráadásul kollektív igényérvényesítésre sincs mód, miután szakszervezetet csak a munkavállalók alapíthatnak – hiába dolgoznak tömegesen az adott megbízónak, lényegében ugyanolyan konstrukcióban.
Háttér: ezért döntött így a Kúria
A Kúria a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényre (továbbiakban Mt.) hivatkozva hozta meg döntését. Az ügy kapcsán azt kellett vizsgálnia, hogy fennállt-e a munkavégzés helyére, idejére, módjára is kiterjedő széleskörű utasítási, illetve ellenőrzési jog, ami a munkavállaló és a munkáltató között az alá- és fölérendeltségi viszonyt igazolná – emlékeztet rá a Kapolyi Ügyvédi Iroda ügyvédje. A Kúria azonban úgy találta, hogy a jelen esetben értékelt körülmények együttesen sem minősülnek olyan minősítő jegyeknek, ami alapján megállapítható lehetne a munkajogviszony:
