Ételfutárként dolgozik? Ez a döntés önt is érinteni fogja

Nem minősítette munkaviszonnyá a platformalapú, egyéni vállalkozóként végzett ételfutárkodást a Kúria egy a közvéleményt is foglalkoztató ügyben, így Magyarországon ma az úgynevezett platformmunkát végzők kiesnek a munkajog által biztosított védelemből. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője szerint indokolt, hogy nem feltétlenül minden foglalkoztatási forma munkaviszony, ugyanakkor szükség volna az erőfölényben lévő nagyvállalatok és az egyéni vállalkozók közötti egyenlőtlenséget kezelő köztes kategória kialakítására, vagy jogi védőhálóra.

Decemberi jogerős ítéletében nem minősítette munkaviszonnyá az ételfutárkodást a Kúria. A legfelsőbb bírósági fórum szerint ugyanis a munkaviszonyhoz szükséges széles körű utasítási és ellenőrzési jog nem állt fenn, hiszen például a bíróság elé vitt esetben a futár visszautasíthatta az adott munkát, valamint nem volt hierarchikus kapcsolat és egymástól való függőség sem. (A Kúria döntésének részletei a „Háttér: ezért döntött így a Kúria” részben olvashatóak.) Dr. Somlóvári Zsófia, a Kapolyi Ügyvédi Iroda munkajogi szakértője szerint azért különösen fontos az ügyben hozott döntés, mert a magyar munkaügyi bíróságok ilyen jellemzők alapján tudták korábban a rejtett munkaviszonyt átminősíteni, a Kúria állásfoglalása után azonban hasonló tényállás esetén a jövőben erre nem kerülhet sor.

Döntött a Kúria (Fotó: Pixabay)
Döntött a Kúria (Fotó: Pixabay)

A munkajogi szakértő szerint a platformmunkavégzés új terület, amelyben keveredik a munkajogi és a vállalkozásalapú foglalkoztatás. Az ételfutárok például egy applikáción keresztül vállalják a feladatot, a foglalkoztató által meghatározott arculati elemeket használva azonban már „önálló” vállalkozói minőségben dolgoznak.

A szakértő ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az ételfutárok és a hozzájuk hasonló munkát végzők sok esetben jelentős mértékben függenek munkaadójuktól, mégsem élveznek védelmet velük szemben. Ez a foglalkoztatási forma a szakirodalomban az egyik elterjedt nézet szerint lényegében munkaviszony megkerülésével létrejött foglalkoztatásnak minősül: egyes rendszerek kihasználják, hogy sokan saját akaratukból, például a kollégákkal való verseny miatt rendszeres munkát végeznek, valójában akár magasabb óraszámban is, mint amennyit a munkajogi szabályok megengednének.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo